Önkormányzat

Szenttamas.rs

 

Önkormányzati támogatás az egyetemistáknak

 

Szenttamás község december folyamán újra meghirdette a pályázatot az egyetemista ösztöndíjak odaítélésére azoknak a szenttamási község területén élő egyetemistáknak, akik a 2017/2018-os tanévben alap- vagy mesterfokozatú képzésben részesülnek azon felsőoktatási intézmények egyikében, melynek alapítója a Szerb Köztársaság.

Az ösztöndíjpályázatra azok az I‒IV. éves alapképzésen és mesterfokozaton tanuló egyetemisták jelentkezhettek, akik először iratkoztak be a folyó tanévben az elsőfokú vagy másodfokú tanulmányok megfelelő évére vagy az abszolvensi évre, nem ismételtek évet, legalább 7.00 a tanulmányi átlaguk (az elsőéveseknél a feltétel a minimum 4-es átlag volt), és nem kapnak más alapon állami ösztöndíjat.

A pályázat nem vonatkozik az abszolvens egyetemistákra, továbbá a munkaviszonyban lévő, és a 26 éven felüli egyetemi hallgatókra.

Az ösztöndíjat 10 hónapon át folyósítják. A szenttamási önkormányzat 105 ösztöndíjra jelentkező számára felhasználható keretet különített el a költségvetésben. Ebből a keretből 25 ösztöndíjat kapnak az elsősök, a 7,00-7,99-es átlaggal rendelkező egyetemisták között 30, míg a 8,00 -10,00 átlaggal rendelkezők között a község 50 ösztödíjast támogat.

Jelentkezés és minden bővebb információ ITT található.

 

szenttamas.rs