Hírek

Szenttamas.rs

 

3,9 millió dinár ösztöndíjakra

 

A szenttamási községháza nagytermében pénteken ünnepélyesen aláírták a 20162017. tanévre vonatkozó ösztöndíjszerződéseket. Az idei tanévben öszesen 78 szerbiai felsőoktatási intézményben tanuló, szenttamási illetőségű hallgató kapott ösztöndíjat, aki először iratkozott be a folyó tanévben az elsőfokú vagy másodfokú tanulmányok megfelelő évére vagy az abszolvensi évre, nem ismételt évet, legalább nyolc és feles tanulmányi átlaggal rendelkezik, nem kap ösztöndíjat vagy hitelt más köztársasági vagy tartományi forrásból. A szerződéseket az önkormányzat részéről Neško Čestić polgármester írta alá, aki felszólalásában elmondta, a községi büdzséből 3,9 millió dinárt választottak le az ösztöndíjakra, a hallgatók pedig 10 hónapon keresztül havi 5000 dinárt kapnak. A polgármester ugyanakkor annak a reményének adott hangot, hogy jövőre még többen pályáznak és kapnak községi támogatást.

Sajnos tisztában vagyunk azzal, hogy ez az összeg kevés, és nem elégíti ki az egyetemisták szükségleteit, igazán sajnálom, hogy az idén nem sikerült növelni az összeget. Azt viszont már most megígérem, hogy jövőre magasabb lesz a községi támogatás, illetve ösztöndíj. Amikor polgámesterré választottak, rámutattam, hogy az egyik fő cél a községben „felébreszteni” az egyetemistákat, középiskolásokat, és számukra minél minőségesebb oktatást kell biztosítani. A legjobb tanulmányi átlaggal rendelkező hallgatók számára egy közös kirándulást szervezünk egy EU-s országba, Németországba, Ausztriába vagy Svájcba, hogy meglássuk, hogyan működnek azok az országok, és az ottani pozitív tapasztalatokat áthozzuk hozzánk – mondta a polgármester.

Az egyetemistáknak elmondta még, hogy már a következő iskolaévtől Szenttamáson egy hazai főiskola kihelyezett tagozata indul: A napokban befejeződnek a megbeszélések azzal kapcsolatban, hogy az intézményben tanuló hallgatók egy része az önkormányzat, illetve vállakozók támogatásával teljesen ingyenesen vagy ösztöndíjjal tanulhat. Ugyanis már több ilyen személy jelezte, hogy hajlandó eszközöket szánni a helyben továbbtanuló diákok számára – mondta a polgármester.

Ösztöndíjak 2017. március 17

Ösztöndíjak 2017. március 17

 

P. L.