Szerkesztő rovata

Szenttamás.rs

 

Ötéves a szenttamas.rs hírportál

 

Öt évvel ezelőtt, 2012. december 24-én indult a szenttamas.rs hírportál, ekkor mutattuk be először az előző napok eseményeit. Célul a szenttamási és a szenttamásiakat is érintő, érdeklő eseményekről való tájékoztatást tűztük ki, mégpedig tárgyilagosan, pontosan, az újságírói etikával összhangban. Ezt a mai napig betartottuk, és betartjuk, tetszik ez valakinek vagy sem. Űrt akartunk betölteni, ami már akkor huzamosabb ideje érezhető volt, hiszen már nem létezett magyar nyelvű tájékoztatás községünkben, és nem is volt látható e probléma megoldása, mert pénz nélkül, csak szeretetből és tenniakarásból ezt nem könnyű csinálni, főleg magas szinten és folyamatosan. Mi ezt a célt próbáltuk megvalósítani, és most ‒ ha visszatekintünk az elmúlt időre ‒ megállapíthatom, hogy sikerült is. Egy kis statisztikát idéznék, hiszen így évfordulókon ezt kötelező megtenni, és van is mivel dicsekednünk, hiszen a megjelent tartalmak száma már magában is óriási, amit a leírt, dokumentált esemény-beszámoló, riport is bizonyít a rengeteg képanyaggal. A szenttamas.rs címen ma már közel 3.000 címszó alatt található anyag a világhálón, több ezer képpel, melyek között nagyon sok, több oldalra is kiterjed. Foglakoztunk a községben történtekről, előforduló problémákkal, bemutattuk közösségünk mindennapjait, ünnepeit, sikereit, eseményeit, többször szólítottunk meg embereket környezetünkből, riportokat közöltünk távolabbról is bemutatván más közösségek tagjait, eseményeket, embereket.

A honlap látogatottsága az elejében szerény volt, majd az utóbbi három évben jelentősen megnőtt olvasóink száma, ami arra enged következtetni, hogy értékelik munkánkat, és igénylik beszámolóinkat. A mai napig közel 130.000 látogató keresett fel bennünket, ebből csaknem 50.000 az utóbbi egy év alatt. Olvasóink táborának mintegy 20%-a külföldről, a nagyvilágból olvas bennünket, ami arról tanúskodik, hogy érdeklik őket az itthoni események, hiszen anyanyelven csak mi tudósítunk róluk.

Sokkal több látogatónk van a közösségi oldalon keresztül, mert hírpotálunkat a Facebookon is követhetik az olvasók.

Büszkék vagyunk arra, hogy ezt felismerték, de felfigyeltek ránk a Magyar Nemzeti Tanácsban, a vajdasági magyar írott és elektonikus médiumokban, sőt cikkeket vesznek át tőlünk, másolnak községünk és más községek médiumai, de külföldiek is.

Sok értékes ember, közöségünk megbecsült tagja hagyott itt bennünket az elmúlt egy évben, róluk is megemlékeztünk, ez a kötelességünk.

Igyekeztünk az olvasói igényeket és a fejlődést is kísérni, viszont a fejlesztés már több anyagi eszközt és munkát igényel, amit egyre nehezebb biztosítani, de remélem, ezt is sikerül az elkövetkező időszakban teljesítenünk. Nyitottak vagyunk a fiatalok felé, csak keresenek meg bennünket, akár munkát is tudunk biztosítani.

Büszkék vagyunk arra, hogy hírportálunkon egy embernek állandó munkát biztosítottunk, szerény megélhetést, lassan már négy éve.

Illene bemutatni a csapatot is, aki mindezt megvalósítja:

Paraczky László újságíró, a hírportál egyetlen fizetett munkatársa, aki minden eseményen jelen van, így a leírtak első kézből valók és pontosak.

Horváth Futó Hargita, aki önzetlenül segít és felügyel, hogy a leírtak a magyar nyelv nyelvhelyességi és helyesírási szabályainak megfelelően kerüljenek az olvasó elé.

Németh Dezső, az anyagi és műszaki hátteret biztosítja, napról napra frissíti az oldalt.

A helyi honlapokkal, a www.srbobran.rs és a www.srbobran.net hírportállal szoros együttműködést valósítunk meg, segítjük egymást.

Nagyon sok minden van, amit még meg lehetne valósítani, de ahhoz emberek és idő is kell, meg sokkal több munka és nagyobb anyagi támogatás. Mi nyitottak vagyunk az együttműködésre, fejlődésre.

Hálásak vagyunk támogatóinknak, hogy felismerték értékünket, támogatnak bennünket, és remélem, újakra is számíthatunk.

Most, karácsony előestéjén szeretnék megköszönni minden támogatást, munkatársaimnak az önzetlen segítséget, családjaink önzetlen megértését, hogy ilyen sok időn át mellőznek és megtűrnek így bennünket.

Mindannyiunknak, a kedves olvasóinknak is kellemes karácsonyi ünnepeket, nagyon boldog és sikeres új esztendőt kívánok.

 

Németh Dezső