Hírek

Szenttamas.rs

 

61 éves a szenttamási Iskoláskor Előtti Intézmény

 

A szenttamási Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény március 21-én ünnepelte az intézmény napját, egyúttal az 61. születésnapját is. Ez alkalomból Aleksandra Vrsajković igazgatónő hírportálunknak elmondta, hogy az ünnepséget már negyedszer rendezték meg a városi sportcsarnokban. A teltházas csarnokban mintegy 300 fellépőt üdvözölhettek a szülők és a hozzátartozók.

A rendezvényt Neško Čestić polgármester nyitotta meg, aki először is köszöntötte a nagy múltra visszatekintő intézmény egykori és jelenlegi dolgozóit: Ha most feltenném a kérdést, hogy az életünkben mi a legnagyobb kincs, hiszem azt, hogy mindannyian egyetértenek velem, a gyermek. Ha azt kérdezném, mi a legnagyobb kívánságunk, azt felelnék, hogy ők sokkal jobban éljenek, mint mi. Az elmúlt években az óvodák és az iskolák részéről egymás után érték a bírálatok önkormányzat munkáját. Ezúton szeretném értesíteni az intézmények és az önkormányzat dolgozóit, hogy egy jobb együttműködéssel mindannyian vegyük ki részünket a legfiatalabbak számára a jobb és szebb élet biztosításából. Ugyanakkor felkérem a szülőket, akiknek gyermekeik az oktatási intézménybe járnak, hogy bármilyen jellegű problémákkal nyugodtan forduljanak a községi tanácshoz vagy a közigazgatási osztályhoz, mert nekik feladatuk az, hogy meghallgassák a panaszokat, és azokra megoldást találjanak – emlékeztetett a polgármester.

Aleksandra Vrsaljković

Az intézmény igazgatónője elmondta, a legkisebbek énekkel, tánccal varázsolták elénk a tavasz első napját: A község területén működő kilenc óvoda mutatta be ünnepi műsorát. Bízunk benne, hogy az idei tavasz valóban olyan szép és vidám lesz, mint amilyenek a gyerekek voltak a fellépésen. Nagyon örülök, hogy telház volt, és a szülők mellett a nagyszülők, hozzátartozók is szebbé tették számunkra ezt a napot. Őszintén remélem, hogy mindenkinek tetszett az ünnepi műsor.

 

 

 



61 éves  a szenttamási óvoda

61 éves a szenttamási Iskoláskor Előtti Intézmény

61 éves a szenttamási Iskoláskor Előtti Intézmény

61 éves a szenttamási Iskoláskor Előtti Intézmény

P. L. (Fotó: A. Š.)