Hírek

Szenttamás.rs

 

Szenttamásra is jutott a támogatásból

 

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programon keresztül Vajdaságban 130, Szenttamáson három, a Barbie, a Bambi, valamint a Piroska és a farkas óvoda kapott Magyar sarok elnevezésű didaktikai fejlesztési csomagot. Mindegyik óvodában nagyon megörültek a különös ajándéknak, ugyanis ezidáig nem igazán volt lehetőség magyar nyelvű meséskönyveket, kirakósdit, bábelőadásohoz szükséges kelléket, és még sok egyéb anyanyelvű játékot használni a magyar tagozatra járó kis ovisoknak. A tuki Barbie óvodában Bergel Aranka, polgármestersegéd elmondta, a magyar sarkok sokoldalú, az ismeretek teljes spektrumának elsajátítására alkalmas felszerelést tartalmaznak: – Didaktikai segédeszközök, tartalmaznak mesekönyveket, mágneses játékokat betűkkel, és bábjáték előadására egy kis sarkocskát. Ez mindenképpen nagyon szép ajándék – mondta beszélgetőtársunk. A program keretében ugyanebben az óvodában sor került a nyílászárók, továbbá a fűtés cseréjére is – mondta a szenttamási polgármestersegéd: – Kaptunk 3 millió forintot, ami olyan 10 ezer euro értéknek felel meg, a nyílászárók és a fűtésnek a lecserélésére, mivelhogy nyílt gázkályhák voltak, és ez nem éppen megfelelő az óvodák számára. Az energiatakarékosság szempotjából is ez nagyon fontos, mivel melegebb lesz az óvodában.

Az óvodák felszerelését, felújítását és építését a Magyar Nemzeti Tanács koordinálta.

 

P.L.