Hírek

Szenttamas.rs

 

Hatvankét éves a szenttamási Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény

 

Szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonokkal az utolsó helyig megtelt lelátók előtt ünnepelték tegnap a szenttamási Városi Sportcsatnokban az Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény napját és 62. születésnapját.

A másfél órás műsorban a község területén lévő óvodák zenés-táncos összeállításában mintegy 400 óvodás lépett fel. A Mindenhová menj el, utána gyere haza elnevezésű műsorban a kicsik Európa szinte összes országának néptáncából adtak válogatást, ugyanakkor több kórus is fellépett.

Az egybegyűlteket az intézmény igazgatója, Aleksandra Vrsajković köszöntötte, és elmondta, a csoportok mindegyike szimbolikusan, népviseletbe öltözve, tánccal és énekkel egy-egy európai országot képvisel. A gyerekek így próbálják bemutatni az adott ország néptáncát. A közönség több alkalommal együtt énekelt és tapsolt a kicsikkel.

A rendezvényen az óvodák pedagógusai mellett részt vettek az intézmény nyugdíjasai, valamint az önkormányzat, a községi tanács és a civil szféra képviselői.











 

szenttamas.rs