Hírek

Szenttamás.rs

 

Édességcsomagokat osztott a szenttamási önkormányzat

 

A Gyermekhét főhőseit, az óvodásokat látogatta meg csütörtökön a szenttamási önkormányzat küldöttsége, melyet Radivoj Paroški polgármester vezetett. A község első embere, a községi tanács két tagjával, Zoran Mijićtyel és Radivoj Debeljačkival a Bambi óvoda kis lakóinál tett látogatást, ahol a gyerekeknek édességcsomagokkal kedveskedtek.

A gyerekek pedig énekekkel, táncokkal köszöntötték a vendégeket. A vidám hangulatú találkozón elbeszégettek a polgármesterrel, aki vendégségbe hívta őket a polgármesteri hivatalba.

‒ Ez alkalommal sajnos nem tudtuk vállalni azt a többéves hagyományt, hogy a Gyermekhét alkalmával a polgármesteri hivatalba (is) ellátogatnak a gyerekek, a községházán ugyanis már egy ideje folynak a felújítási munkálatok, festés, tatarozzák az irodákat és a folyosót. Ezért idén fordítva történt a látogatás, vagyis mi az önkormányzatből látogatjuk meg az óvodákat és a gyerekeket. Megbeszéltük viszont, hogy amint befejeződnek a munkálatok, ők is eljönnek hozzánk, és több komoly témáról nyíltan beszélgetni fogunk – magyarázta a polgármester.

A községi delegáció a délelőtt folyamán a begluki Piroska és a farkas óvodába is ellátogatott, de a Gyermekhét ideje alatt szinte az összes óvodát felkeresték.




szenttamas.rs