Esemény

Szenttamas.rs

Idén 124. alkalommal kerül megrendezésre a tóparti majálisozás Palicson

 

Tavaly a palicsi majálison két nap alatt mindössze 40 ezer látogató volt, ami a tavalyelőttihez viszonyítva sokkal kevesebb, hiszen 2012-ben csak május 1-jén mintegy 50 ezren voltak. Az idei, sorrendben 124. majális a hétvégével együtt négy napos lesz. A rendezvénysorozat hivatalosan április 30-án  a Kisvendéglőben Zvonko Bogdan koncertjével kezdődött. A május elsejei rendezvények között több egész napos program is van. Május 1–4. között a vidámpark reggel nyolctól éjfélig tart nyitva, az állatkert pedig mindennap 8-tól 20 óráig várja a látogatókat, kapuin belül állatetetés, arcfestés és kaktuszkiállítás is volt. A palicsi tóparton a kirándulókat vidámpark, kézműves kirakodóvásár, lacikonyhák, rekreációs és sportvetélkedők várják ugyancsak éjfélig. A közel két kilométeres sétányon sátrakat állítottak fel a civil szervezetek, politikai pártok és egyházak képviselői is.

Palics május 1

Május elseje idén reggel 8 órakor az elmaradhatatlan Trimbivel kezdődött, melyen kerékpárral, görkorcsolyával vagy gyalog lehetett végigmenni. Délben a Kapitány Réti Csárda ételkülönlegességét, egy különleges halászlevet kóstolhattak meg az érdeklődők. Ugyancsak délben kezdődött a már hagyományosnak számító vitorlásverseny is, azaz a Nemzetközi Majálisi Regatta. Az elsejét két esti program zárja, a Kisvendéglőben a vacsorát élő zene kíséri, a Halászcsárdában pedig a vacsora mellé tamburazenekar szolgáltatja a jó hangulatot.

Idén 124. alkalommal kerül megrendezésre a tóparti majálisozás Palicson

Május 2-án pénteken a vidámpark, vásár, állatkert és vendéglátói kínálat mellett tíz órától folytatódik a vitorlásverseny. Szombaton reggel 9 órától kezdődik a hagyományos páros tenisztorna, 10 órától pedig folytatódik a vitorlásverseny. A palicsi majálist vasárnap az éjfélig működő vidámpark, és az este nyolc óráig tartó vásár, vendéglátói kínálat és az állatkerti élmények zárják.

Idén 124. alkalommal kerül megrendezésre a tóparti majálisozás Palicson

Az autóval érkezők a Prezident Hotelnél és a Meteorológiai Állomásnál, a Hegedűs József és Tó utcában és a két utca között lévő parkolót, valamint a palicsi Autókempinget használhatják, a Kisvendéglőnél pedig az engedéllyel rendelkezők parkolhatnak.

A Palicsi rendezvények szervezője a Palics Park vállalat, a helyszínen hallottuk, idén mintegy 100 ezer vendégre számítanak.

Az előző évekhez hasonlóan szenttamásiak is voltak a palicsi majálison. A Citadella Civil Szervezet erre a célre külön autóbuszt biztosított, többen pedig személygépkocsikkal, magánszervezésben utaztak Palicsra.

 

P. L.