Művelődés

Szenttamas.rs

A 15. Vajdasági Amatőr Festők Szemléje

 

A palicsi Vigadó konferenciatermében november 9-én került megrendezésre a tartomány amatőr festőjeinek legrangosabb rendezvénye, a sorrendben 15. Vajdasági Amatőr Festők Szemléje. A palicsi döntőt megelőzően Magyarkanizsán, Nagybecskereken, Zichyfalván, Kúlán, Rumán és Szenttamáson szerveztek körzeti szemléket, amelyeken mintegy ezer munka közül választotta ki a zsűri a döntőn résztvevő 130 alkotást.

A zsűri tagjai Tatjana Dimitrijević és Kerekes Sándor (KeS) festőművészek, valamint Sava Stepanov, képzőművészeti kritikus, akik ezúttal 26 munkát javasoltak az országos megmérettetésre, amelyre december elején kerül sor.

A díjak kiosztását megelőzően a szervezésben résztvevő magyarkanizsai és szabadkai önkormányzatok nevében Etela Jerinkić, a szabadkai polgármester művelődési tanácsosa köszöntötte a megjelenteket. Őt követően a szervezők nevében Kenjereš Ivanka mondott köszönetet a szemle szervezésében nyújtott támogatásért a szabadkai és magyarkanizsai művelődési egyesületeknek. Az ezt követő alkalmi kulturális műsorban a tamburazene mellett versek és magyar népdalok is elhangzottak, majd pedig Savo Mučibabić, a Vajdasági Amatőr Festők Szövetségének titkára átadta a díjakat és a különdíjakat.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóját követően Savo Mučibabić elmondta, hogy annak idején, amikor megindult az amatőr festők tárlatának versenye, a cél az volt, hogy a legkisebb településeken élő művészek is be tudják mutatni alkotásaikat a szélesebb közönségnek: – Ezt a célt szemmel láthatóan elértük, hiszen a másfél évtized alatt több ezer munka került kiállításra. Sok olyan település neve is szerepel a katalógusban, amelyről azt sem tudjuk, hogy hol van, viszont így mindenki egyforma lehetőséget kap. Már magában nagy jelentősége van annak is, hogy minden községnek megvan a saját szemléje, ahonnan a legjobbak a  körzeti zónaversenyekre jutnak. Itt is kiválasztjuk a legjobbakat, amelyek eljutnak erre a tartományi versenyre, innen pedig az országos szemlére. Ugyancsak fontos kiemelni, hogy a zsűritagoknak mindenütt lehetőségük van közvetlenül is elbeszélgetni a művészekkel, ami véleményem szerint mindenki számára egy magasabb szintű, teljesítményileg és kritikailag is fontos előrehaladást hoz magával. Ez máris érezhető a  gyakorlatban, és elmondhatom, hogy évről évre mind minőségesebb munkák érkeznek a tárlatra – mondta Mučibabić.

Kerekes Sándor festő, zsűritag, a palicsi tárlat szervezője a vajdasági szemléről elmondta, hogy az elmúlt 15 év alatt megközelítőleg 4000 kiállító volt, akik kb. 17000 munkával pályáztak. Az idén 6 körzetből közel 500 munkát kellett zsűrizni, abból pedig 109 került be a vajdasági központi szemlére, Palicsra. Innen 26 munka jut tovább az országos szemlére, amelyet az idén Mitrovicán rendeznek: – Mindezek mellett azonban a palicsi Vigadó konferenciatermében rendezett kiállítás egy másik szempontból is jelentősnek mondható. 1952-ben ugyanis ugyanezen a helyen tartottuk meg a vajdasági festők első tárlatát, amelyet a megboldogult topolyai születésű Ács József szervezett a szabadkaiakkal közösen. Az már profi festők tárlata volt Szilágyi, Vinkler, Konjović és más itteni művészek alkotásaival, és azóta itt nem volt ilyen jellegű rendezvény. Köszönve a Palics Park igazgatóságának, aki anyagilag is támogatta a tárlat megrendezését, 1952 után újra a Nagyterasz adott otthont egy ilyen rangos rendezvénynek, és ennek külön is örülünk – mondta a festő. Szerinte a vajdasági amatőr festészet új lendületet kapott, bár még mindig önmagát imitálja és reprodukálja: – Nem látni kitörő változásokat, előretöréseket. Egy-két alkotó próbálkozott, akiknek a munkáival találkoztam az előző kiállításokon is, és itt meg is lett az eredménye a próbálkozásnak. Szerintem az előrehaladások hiánya azzal is magyarázható, hogy a többi amatőr tevékenységgel szemben (itt pl. a hagyományápolásra, a néptáncra, tájházak építésére stb. gondolok) úgy tartományi, mint helyi szinten túlságosan háttérbe szorítottuk az amatőr festészetet. Ennek oka pedig az, hogy nincsenek megfelelő szakemberek, akik az utánpótlással foglalkoznának. Senki sem születik ugyanis akadémistának, a tehetség kibontakozása pedig attól függ, hogyan karoljuk fel őket. Egy szakemberekből álló közös kezdeményezésnek és támogatásnak kellene tehát megszületnie, ha akarjuk, hogy ez a mostani amatőrizmus továbbra is fennmaradjon és alkotni tudjon – mondta nyilatkozata végén Kerekes Sándor.

Az október 19-én Szenttamáson megtartott zónaversenyről 21 munka, közöttük a helyi Art Képzőművészeti Galéria elnökének, Fuszkó Istvánnak a kőrisfából készült domborműve és a csoport egyik művészének, Kancsár Reginának akvarellje jutott el a vajdasági szemlére. Fuszkó István elmondta, hogy már a legelső, 15 évvel ezelőtti szemlén is részt vett, de csak látogatóként. Az idén jutott először tovább a munkája a vajdasági legjobbak közé. A dombormű neve Kaszás, és egy népviseletbe öltözött embert ábrázol aratás közben. A búza között egy őz is látható: – Két hétig dolgoztam a domborművön, amelynek ötletét egy aratótól kaptam. Néhány évvel ezelőtt mesélte egy ismerősöm, hogy aratás közben az aratócséplőről megpillantott a búzatáblában egy fiatal őzet, és ez adta a motivációt a faragáshoz – mondta a klub elnöke.

Kancsár Regina, szenttamási amatőr művész Kompozíció elnevezésű műve különleges technikával készült alkotás és ugyancsak bekerült a vajdasági döntőbe. Regina elmondta, a bemutatott akvarell egy vízbázisú üvegfesték, amit az üvegre festés után 150–160 fokon égetnek ki, hogy vízálló és kopásálló legyen. Ezidáig kevés ilyen alkotást látott élőben, a  világhálón találkozik hasonló munkákkal. Szerinte az ezekről készült fotók nem tükrözik vissza hűen magát az alkotást, azt élőben kell látni. Mint mondja, Vajdaságban kevesen foglalkoznak vele, mert nagyon időigényes, eléggé költséges és sok lemondással jár.

Az itteni kép kontúrozott üvegfestés, a természetet ábrázolja, az erdőt, virágokat és egy bagoly is van rajta. Nehezen száradó festékekről van szó, így lassan halad a munka is. Magyarán, ha az egyik rész elkészül, nem lehet a mellette lévőt festeni, amíg az meg nem szárad. Nagyon sok témával foglalkozom, ezeket pedig többféle technikával próbálom ábrázolni – mondta Regina.

A Palicsi kiállítás 1

A Palicsi kiállítás 2

A palicsi Vigadó konferenciatermében a Vajdasági Amatőr Festők 15. Szemléjének alkotásait november 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Paraczky László