Hírek

Szenttamas.rs

 

Ki kell lépnünk egy egyhangúságból

Két jelentős kulturális esemény előtt áll Szenttamás község. Nádalja a Szent Iván-napon, Szenttamás pedig Petrovdan ünnepére készülve „öltöztette” teljes díszbe a várost.

Radivoj Paroški, a községi képviselő-testület elnöke szerint jelentős számú vendég érkezését várják, hiszen mindkét falunap igyekszik a lehető legjobb szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújtani az idelátogatóknak. Mint mondta, az ünnepi műsorokban főleg helyi művelődési egyesületek lépnek fel, de az esti műsor után a rock és a tamburazene kedvelői a késő éjszakai órákig szórakozhatnak a Neverne bebe, a Štikle és Kole Jovanović együttesekkel.

Radivoj Paroški

−A helyi művelődési egyesületek, mint az Ivanjsko cveće, a Bard, a Rom és a Hagyományápolók Klubja mindenképpen tartalmilag gazdag és látványos produkciókkal készülnek, de országszerte népszerű zenekarok is fellépnek. Az idei ünnepségek külön érdekessége, hogy a helyi Banda drvena zenekar erre az alkalomra külön himnuszt készített, amellyel megnyitják a két település ünnepségét. A dalt tehát először adják elő nyilvánosan – emelte ki Radivoj Paroški.

A képviselő-testület elnöke hozzátette, az önkormányzat azt fontolgatja, hogy a petrovdani ünnepséget több napos rendezvénnyé alakítja, és egyúttal még vonzóbb, gazdagabb kulturális tartalmakkal bővíti, ami még több vendéget vonzana a községbe.

− Ki kell lépnünk az egyhangúságból és a falunapot még több és érdekesebb tartalommal feltöltenünk. Attól függetlenül, hogy az idei ünnepség munkanapra esik, bízom benne, hogy sikerül minél több látogatót a városba csalogatnunk. Igen nagy az érdeklődés a vállalkozók, kisiparosok részéről, akik termékeiket szeretnék kiállítani és árusítani. Ők ezidáig mintegy 120 asztalt foglaltak le. Ez is bizonyítéka annak, hogy a rendezvények iránt óriási az érdeklődés, és őszintén remélem, hogy mindenki jól fogja érezni magát − mondta a kkt elnöke.

szenttamas.rs (Fotó: G. D.)