Hírek

Szenttamas.rs

Paska Imre köszönőlevele

Hírportálunk közölte, hogy február 14-én az esti órákban kigyulladt Szenttamáson Paska Imre vállakozó családi háza. A tüzet, mint később kiderült, rövidzárlat okozta. A lángok a kazánház helyiségében csaptak fel, és néhány perc alatt lángba borult az egész tető. Szerencsére a tüzet időben észrevették, a tűzoltók pedig percek alatt a helyszínre siettek, ahol rövid idő alatt sikerült megfékezniük a lángokat, de a kár így is tetemes volt. A tűz oltásánál a három tartálykocsiból mintegy 15 köbméter vizet használtak el, a szalmás sárból készült mennyezet teljesen átázott. A helyszínelő bizottság már másnap elvégezte a munkát, és engedélyt adott a családnak a tetőszerkezet felújítására, és a tűz okozta károk szanálására. Régóta nem tapasztalt gyorsasággal fogott össze a szenttamási magyarság, és rövid időn belül újra tető került a házra. Néhányan csak rövid időre, mások napokig is eljártak Imréékhez és az üszkös tető szétbontása után kétkezi munkával segítettek. Március 8-án Paska Imre egy felkéréssel fordult hírportálunkhoz, miszerint nyilvánosan is szeretné mindenkinek megköszönni a segítőkészséget és a támogatást, amit a legnehezebb pillanatokban kapott a család. Az alábbiakban közöljük Paska Imre szerkesztőségünk címére eljuttatott levelét:

 

2014. február 14-én kezdődött a kálváriánk, délután fél 6 körül elhagytuk szenttamási családi házunkat, hogy szegfűt vigyünk Verbászra az egyik virágüzletbe. Éppen csak odaértünk, 6 óra körül jelentették telefonon, hogy lángokban áll a házunk teteje. Azonnal hazaindultunk. Mire megérkeztünk, a tűzoltókocsik itt voltak, és a tűzoltók oltották a tüzet, ahogy csak tudták, de a tetőnek kétharmada teljesen leégett. Szerencsénkre a lakás belülről nem lett kormos, csak átázott, így pár napon belül újra lakhatóvá vált. A másnapi hivatalos helyszínelésen kiderült, hogy a tűz oka rövidzárlat, amely az egyik áramelosztó dobozban keletkezett. A szikrázástól kigyulladt a vezeték, a lángok átterjedtek a  mennyezetre, ezt követően pedig a gerendákra és a lécekre. A száraz faanyag percek alatt lángra kapott. Másnap már megkezdtük a romok eltakarítását és az új tető felállítását, ami rekord időn belül sikerült is, még mielőtt megérkeztek a nagyobb esőzések.

Ezúttal szeretnék köszönetet mondani a szenttamási önkormányzatnak és Zoran Mladenović  polgármesternek, hogy segített és kifizette az egész tetőanyagot. Köszönetet mondok Pásztor Istvának, a VMSZ elnökének és Fremond Árpád képviselőnek, akik kifizették az ácsmesterek bérét. Köszönetet mondok a szenttamási VMSZ helyi szervezetének minden segítségükért és felajánlásukért, név szerint Bergel Arankának, Csuzdi Valériának, Németh Dezsőnek és Brasnyó Nándornak. Köszönetet mondok Ft. Szarvas Péternek és Ft. Tojzán Lászlónak minden segítségükért. Köszönetet mondok továbbá mindenkinek, aki kétkezi munkával vagy anyagiakkal segített bennünket: Tojzán Lászlónak, Blazsanyik Gézának, Blazsanyik Csabának, Blazsanyik Csongornak, Balzam Andornak, Balzam Sándornak, Balzam Norbertnak, Pintér Áronnak, Sendula Andreának, a Paska és a Német család minden tagjának, Koller Nándornak, Paraczky Lászlónak, Petrás Róbertnek valamint az ácsmestereknek. Köszönöm továbbá  a segítséget Nyáradi Lajosnak és Gyökér Mihálynak, Salamon Rudolf bádogosnak, Kovács Lorand vállakozónak, Paska Norbert villanyszerelőnek, továbbá minden szomszédnak, ismerősnek és rokonnak, akik a nagy bajban segítettek bennünket.

 

KÖSZÖNET MINDENÉRT!

 

Szenttamás, 2014. március 8-án                                                      Paska Imre és Német Norita