Többnapos rendezvénysorozat előtt állunk

Szenttamas.rs

Többnapos rendezvénysorozat előtt állunk

A szenttamási Péter-Pál napi ünnepségsorozat az idén július 6-án kezdődik, a helyi Hagyományápolók Klubjának sorrendben 17-dik Aratóünnepségével. Erre a rendezvényre a takarmánykeverővel szemben lévő búzatáblákon kerül sor.

Vasárnap, július 7-én Nádalján 19 órától az ottani amatőr együttesek közös fellépését tekinthetik meg az érdeklődők, 21 órától pedig Boris Režak együttese koncertezik.

A rendezvénysorozat szerdán, július 10-én Túrián folytatódik, ahol 21 órától az „Apsolutno Romantično“ zenekar ad koncertet.

Csütörtökön, július 11-én a szenttamási Kultúrotthonban 19 órától megnyílik az Arany János MME kézimunkacsoporjának kiállítása, majd pedig leleplezik a Kultúrotthon címerét, amelyet Fuszkó István helyi fafaragó készített az intézménynek.

A legtöbb rendezvényre az idén is július 12-én kerül sor, amikor is a városközpontban lévő parkban egésznapos programmal és kirakodóvásárral várják a látogatókat. A reggeli óráktól a községháza bejáratánál a helyi Art Képzőművészeti Galéria árúsítással egybekötött kiállítása tekinthető meg. A téren lévő nagyszínpadon 19 óra 30 perckor kezdődik az ünnepi műsor, melynek keretében először a Jánoshalmi Mithras Pedagógus Női Kar hangversenyét láthatják. A magyarországi kórus után a szenttamási Hagyományápolók Klubjának csoportjai lépnek fel, mégpedig a Pitypang gyermekcsoport (Bodrogközi táncokkal), a Kalala néptánccsoport (Dél-Alföldi táncokkal), továbbá a Csalogány vegyeskórus és a Mákvirág zenekar (Bácskai dalokkal).

A színpadon 21 óra 30 perctől a “Glas ‘ne’ žice” együttes-, őket követően pedig 22 óra 30 perctől a “Frajle” együttes tart koncertet. Éjféltől tűzijáték lesz majd pedig Dejan Petrović „Big bend” fúvószenakara mellett szórakozhat a közönség.

Szombaton, július 13-án a a nappali program a horgászoké. Ugyanis a helyi „Šaran“ Sporthorgász Egyesület szervezésében délelőtt 9 és 12 óra között a DTD csatonán, a nagyhídnál horgászversenyt tartanak. Ugyanezen egyesület a szervezője a kiserdei labdarúgó pálya mögötti téren 16 órakor kezdődő IV. Bográcsfőző versenynek is.

Ezen a napon nagyszínpadon két koncert lesz. 21 órától „Ana Štajdohar“-, 23 órától pedig az idén a 36. születésnapját ünneplő „Galija” zenekar fellépése várható.

A már hagyományos Péter-Pál napi lóversenyre július 14-én , délután 15 órától kerül sor a szenttamási lóversenypályán.

Paraczky László, 2013-07-03