Hírek

Szenttamas.rs

 

Háromapos ünnep volt Szenttamáson

 

Kétnapos volt az idén Petrovdan, a legnagyobb szenttamási ünnep, és egynapos a nádaljai Szent Iván-napi ünnepség, melyek kísérőrendezvényei az egyéni horgászverseny és a Péter-Pál-napi lóverseny az elmúlt, illetve az előttünk álló szombaton kerül(t)megrendezésre. Az előző évek tapasztalatai alapján a szervezők (az önkormányzat, a Kultúrotthon és a Szenttamási Sport és Üdültetési Központ) újra különválasztották a helyi civil szervezetek és egyesületek valamint a vidéki pop-rock és (nép)zenekarok fellépését. A település központját mindhárom napon teljesen ellepték az árusok, a lacikonyhák azonban ezúttal is a színpadtól távol, a Bard utcában kaptak helyet. A kirakodóvásárra érkezők már kedden a reggeli órákban elkezdték tölteni a standokat, melyekből mintegy 120 volt a központi parkban és a Zmaj utcában. Az édességtől a különböző kézműves termékekig mindent megtalálhatott a helyi és a szép számú vidéki látogató. A 35‒37 fokos kánikula ellenére fagyiból és üdítókből sem volt hiány, és nyugodtan leszögezhetjük, hogy mindkettőből háromszor annyi fogyott, mint egyébként.
Kedden a központi emelvényen a helyi egyesületek és civil szervezetek művelődési csoportjai léptek fel: többek között az Ivanjsko cveće, a Bard Kultúregyesület több korcsportjának néptáncosai, a Pitypang Néptáncegyesület, a Rom Egyesület, a Hagyományápolók Klubjának Csalogány asszonykórusa, a nádaljai Zvezdice Modern Tánccsoport és az újvidéki Master Dance Táncstúdió, a több mint háromórás műsort pedig a Zora városi kórus félórás, kiváló összeállítása zárta. Éjfél után a rockzene kedvelői a The boom zenekar mellett szórakozhattak.
Szerdán a település védőszentjének ünnepe előtt portálunknak adott nyilatkozatában Radivoj Paroški polgármester elmondta, hogy a Péter-Pál-napi ünnepségsorozat Szenttamás egyik szimbólumává vált: ‒ A három nap alatt városunkat több ezer vendég és innen elszármazott polgártásrunk keresi fel, a helyiek pedig mindenkit tart karokkal várnak. Az ünnepségsorozathoz időben megtörténetek az előkészületek, de az utóbbi napokban az önkormányzatban beáll hirtelen változások következtében egy kissé módosítani kellett az eredeti elképzeléseket. Ez alatt azt értem, hogy az idei ünnepség egy kicsit szerényebbre sikeredett. A jelenlegi nehéz helyzet, amiben élünk, a problémák, amelyekkel szembesülünk megkövetelte tőlünk a racionális költekezést, és az ünnepséghez való egyszerűbb hozzáállást. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogunk méltóképpen ünnepelni – mondta portálunknak a szerda esti megnyitót megelőzően Radivoj Paroški polgármester. Ugyanakkor hangsúlyozta, a városnapi ünnepségsorozat központi rendezvénye nem a műdalokkal tarkított est, hanem a mindennapi, társadalmi élet, a kultúra, a művelődés, a hagyományápolás és sportesemények kell hogy képezzék.
A Péter-Pál-napi ünnepségsorozat egy olyan esemény, amelyen be kell mutatni azokat a lehetőségeket és tevékenységeket, amelyekkel az itteni egyének és egyesületek foglalkoznak, és amelyek a jövőben méginkább meghatározzák annak központi szerepét – emelte ki a polgármester, aki az ünnep alkalmából köszöntötte a község minden polgárát. Mint mondta, a díszvacsorára ezúttal is több rangos tartományi politikus, tisztségviselő, egyházi és közéleti képviselő, Szenttamás tavalyi díszpolgára, Végel László, valamint magyarországi testvérvárosok képviselői kaptak meghívást. Szenttamás testvérvárosából Jánoshalmáról szerdán Czeller Zoltán otttani polgármester vezetésével egy négytagú delegáció érkezett.



A másik magyarországi testvérvárosból, Orosházáról, az idei városnapra öttagú delegáció érkezett, melyet ezúttal Németh Béla képviselő-testületi tag és a testvérvárosi kapcsolatokkal megbízott tanácsnok vezetett. Portálunknak nyilatkozva a Szenttamást igen jól ismerő vendég elmondta, nagyon jól működnek az eddig létrejött kapcsolatok, ugyanakkor hangsúlyozta, szerinte a szerb‒magyar kapcsolatok is az eddiginél sokkal jobban működnek: ‒ Mindig örömmel jövök/jövünk Szenttamásra, hiszen itt igazi barátok várnak ránk. Kilenc évvel ezelőtt írtuk alá az akkori polgármesterrel, Branko Gajinnal a testvérvárosi kapcsolatot, és az első konkrét dolog, amit akkor megfogalmaztunk, az orosházi és szenttamási diákok cserenyaralása volt, ami a mai napig kiválóan működik. Nagyon jó, hogy az ifjúság a két országban találkozik, barátkozik és ezek a fiatalok az európai gondolkodást fogják továbbvinni. Megítélésem szerint ezt a területet a sporttal kellene bővíteni, de olyan irányban is gondolkodni kell, hogy a gazdasági vezetőket kellene egy asztalhoz ültetni, akár itt Szenttamáson, akár Orosházán. Biztos vagyok abban, hogy további közös nevezőket találna a két város. Sajnos, kívül esünk a határon átnyúló, szomszédos területeken, azaz nem vagyunk közvetlen szomszédok, ami ugyan hátrányos a különböző EU-s pályázatok közös megpályázására nézve, de ettől függetlenül nagyon sok olyan terület és ágazat van, amelyen keresztül meg lehet próbálni az együttműködést, Akár személyszállítás, akár hulladékfeldolgozás vagy újrahasznosítás, akár mezőgazdaság is szóba jöhet – mondta az orosházi delegáció vezetője.
A szerdai ünnepség keretében 20 óra 30 perctől Joca Stefanović és Marijana Čobanov, valamint a Milenium band koncertjét követhette a közönség.









Paraczky László