Hírek

Szenttamas.rs

                                                       

Kit zavarhat(ott) a WC?

 

Néhány héttel ezelőtt ismeretlen tettesek teljesen szétverték a rajcsúri (vagy ahogy a szenttamásiak ismerik – vasárnapi) piacon a férfi és a női WC-t. A kis mellékhelyiségek a piac végén, a Szenttamási Atlétikai Klub öltözője mellett találhatók, és a piac üzemeltetője, a Graditelj közvállalat építtette néhány évvel ezelőtt. A piaci árusok mellett a vécét a piacra járók és fiatal atléták is használták.

Paska Imre az Atlétikai Klub elnöke portálunknak elmondta, nem első eset, hogy ilyesmi történt. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis már valaki(k) leszedték az ajtókat, de akkor a klub megjavította ezeket. A legutóbbi vandál cselekedet után azonban kénytelenek voltak elzárni az ott lévő vízvezetéket, a huliganizmust követően ugyanis semmi sem maradt a helyén, mindent összevertek. Azóta sem a fiatal atlétázók, sem a piacosok nem használják  a vécét.

Ugyanakkor, a piac fedett részén az esővíz elvezető csatornákat is valaki(k) leszaggatták, hallottuk a vasárnapi piacon az egyik eladótól, aki megmutatta a vandalizmus nyomait.

A piac

A piac

   szenttamas.rs