Hírek

Szenttamas.rs

 

Hosszabb idő kell a vállalat talpraállításához

 

Hosszabb időre lesz szükség a Srbobran Földműves Szövetkezet talpraállásához, mondta tegnap a vállalatban tett látogatásakor Radivoj Paroški polgármester. A község első emberének kíséretében volt Milica Zarić, Slobodan Subić, Stefan Šijačić és Miloš Jovanović – Šovljan, valamennyien a küszöbön álló helyi közösségi választásokon induló jelöltek. A delegációt a vállalat megbízott igazgatója, Nebojša Nedeljković fogadta, aki először felvázolta, hogy mi minden történt az elmúlt egy hónapban, azaz a vállalat élére való kinevezése óta, ugyanakkor szó volt a rövid és hosszútávú tervekről is.

Nebojsa Nedeljkovic

‒ Jelen pillanatban két betakarítás folyik a vállalatban. Az elmúlt hétvégén ugyanis megindult az olajrepce, a napokban pedig a búza aratása. Számításaink szerint amennyiben az időjárás nem szól közbe, a hétvégéig mindkét munkát befejezzük. Hála a községi vezetőségnek, sikerült valamennyire rendezni és megerősíteni sorainkat, mégpedig úgy, hogy szolgáltatásos aratást is végzünk. Ami a vállalat anyagi helyzetét illeti, jelenleg több mint egymillió eurós tartozásunk van, amit nagyon remélünk, hogy az előttünk álló 5-6 évben sikerül visszafizetni, onnatól pedig újra talpra állni, és önállóan működni tovább. A távlati terveket illetően egy gyümölcs- és zöldségféle szárítót szeretnénk létrehozni, ami által újabb dolgozókat tudnánk alkalmazni, a készterméket pedig kizárólag a külföldi piacon értékesítenénk. Ennek megfelelően alakítanák át a vállalat tulajdonát képező vetési területeket is, azaz főleg a gyümölcs és zöldségféle termelése felé fordulnánk. Tekintettel, hogy a vállalatban január óta a közelmúltig nem volt fizetés, több dolgozó felmondott. Amikor idejöttem, öt havi bér volt a tartozás, ebből most három havi bért kifizettünk, és nagyon remélem, hogy július elején a még megmaradt kéthavi fizetést is elkapják a dolgozók – mondta a vállalat megbízott igazgatója.

Radivoj Paroski

A szenttamási polgármester, Radivoj Paroški ugyancsak rámutatott a társadalmi vállalat pénzügyi nehézségeire, továbbá az okokra, amelyek odáig vezettek, hogy az önkormányzatnak be kellett avatkozni az 500 hektár termőfölddel rendelkező és 15 dolgozót foglalkoztató szövetkezet fennmaradása érdekében: ‒ Tekintettel arra, hogy a nagy múlttal rendelkező szövetkezet a nagyobb vállalatok közé sorolható a községben, mi az önkormányzatban úgy gondoljuk, hogy felelősséget vállalunk iránta. Az történt ugyanis, hogy túl későn értesültünk arról, hogy itt óriási problémák vannak. A szövetkezet képviselői huzamosabb ideje nem fordultak az önkormányzathoz, közben pedig a gondok halmozódtak, szaporodtak, az adósság hatalmasra duzzadt, olyannyira, hogy innentől lehet már nincs tovább. Ismétlem, sem az igazgató, sem az igazgatóbizottságból nem értesített senki bennünket az előállt helyzetről. Az önkormányzatban úgy döntöttünk, megpróbálunk segíteni a gondok leküzdésében, és ebben a pillanatban úgy érzem, sikerült jó megoldást találni. Az első konkrét lépésük az volt, hogy Nebojša Nedeljkovićot javasoltuk az igazgatóhelyettesi pozícióba, akit néhány nap elteltével megbízott igazgatóvá választottak. Az elsődleges cél az volt, hogy pontosan felmérjük a szövetkezet helyzetét, ezt követően pedig eszközöket biztosítottunk a dolgozók elmaradt bérének kifizetésére. Hátravan még egy nagy gond, amit nagyon remélem, hogy az év végéig sikerül megoldanunk, ez pedig az alvállalkozóknak való tartozás kifizetése. Azt gondolom, hogy mindez jelentős előrelépésként könyvelhető el. Jó az együttműködésünk az igazgatóbizottsággal, emellett fontosnak tartjuk a szövetkezet tagjaival, az alvállakozókkal és a dolgozókkal a kölcsönös bizalom kialakulását. Fontos, hogy a szövetkezet egészben maradjon, hiszen nagy területen gazdálkodik – mutatott rá Radivoj Paroški.

A szövetkezetben tapasztalt változásokról Barna Tibor, aki négy éve dolgozik a vállalatban, elmondta, az év eleje óta a helyzet valamelyest javult, hiszen három minimálbért kifizettek a dolgozóknak: ‒ A kollégák közül sokan elmentek, hiszen hónapokig nem volt fizetés. Több mint harmincan voltunk, ma már csak tizenöten maradtunk. A munkatársakkal és a vezetőséggel arra törekszünk, hogy a vállalat megmaradon és fennmaradjon. Jelenleg jobbára magkukoricát és szójamagot termesztünk, van valamennyi búza és olajrepce is. A vezetőséggel közösen úgy döntöttünk, hogy prioritást élvez az öntözőrendszerek mielőbbi megvásárlása és felszerelése, hiszen ezáltal akár megduplázódhatnak a hozamok, sőt évente akár két betakarítás is megvalósítható lesz – szögezte le a vállalat dolgozója.





 

Paraczky László