Hírek

Szenttamas.rs

 

Közösen oldani meg a problémákat

 

Ünnepi karácsonyi ebédet szervezett a szenttamási önkormányzat szerdán és csütörtökön a turiai Tatić-tanyán. Neško Čestić polgármester és munkatársai első nap a mezőgazdasági termelőket, vállakozókat, a vállalatok igazgatóit, továbbá a médiumok képviselőit látták vendégül. Másnap ugyanott a képviselő-testület képviselőit, a közválallatok és az intézmények vezetői számára rendeztek fogadást.

Köszöntő beszédében Neško Čestić elmondta, nyilvánosan szeretné megköszönni mindenkinek azokat az eredményeket, amelyeket az önkormányzat 2016-ban elért: Még több és jobb együttműködést és megértést kívánok a 2017-es évben, és azt, hogy közös erővel oldjuk meg a problémákat. Tegnap a mezőgazdasági termelőkkel és vállalkozókkal találkoztunk, és újra elmondom azt, amit tegnap nekik mondtam: A közigazgatás hozzáállásában pozitív változásokra számíthatnak a mezőgazdászok, a vállakozók és mindazok, akik itt adóznak, és akik itteni munkaerőt alkalmaznak. Gazdasági tanácsadó megnevezéssel egy új munkahelyet nyitunk, akinek az lesz a feladata, hogy meghallgassa a problémákat és segítsen azok megoldásában. Nem fordulhat többé elő, hogy senki semmiért sem felel, ugyanis ezentúl lesz egy fizetett személy, aki a gazdasági dolgok menetét követi. Ezért kérem önöket, minden további nélkül tiszteljenek meg bennünket bizalmukkal, bármilyen problémával forduljanak hozzánk, és mi igyekezni fogunk mielőbbi megoldást találni – mondta a polgármester. Egyúttal minden jelenlévőnek kellemes karácsonyi és újévi ünnepeket kívánt.

Fogadás Turian 2017. karácsony kepek

Fogadás Turian 2017. karácsony kepek

 

szenttamas.rs (Fotó: A. Š., P. L.)