Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamás építkezik

Szenttamás huzamosabb ideje egy nagy építkezőhelyre hasonlít, amiről a városka polgárai, de az itt átutazók is meggyőződhettek. A település határában és a városközpontban is folyamatosan zúgnak az erőgépek, épül és szépül úgy a határ, mint a központ. A munkálatok menetéről, az ezekhez fűződő tudnivalókról Zoran Mladenović polgármester hírportálunknak elmondta, a munkálatok szinte zőkkenőmentesek és mindenütt a törvénnyel összhangban, határidőkre történnek, a fő cél pedig az itt élők életfeltételeinek javítása mellett a külföldi befektetők idecsalogatása.

Zoran Mladenović

Az egész építkezési folyamat ismertetését talán hátulról kellene kezdeni. A több éve felújítás alatt lévő Zmaj utca befejezése a Köztársaság tér rendbetételétől függ, amely jelen pillanatban folyik.

− Igen, de ez már a központban több éve folyó munkálatok végét jelenti, ugyanis a Köztársaság tér befejezésétől már csak néhány hét választ el bennünket. A napokban a tér két oldalán befejezték a járdákat, és folyik a megvilágítás felszerelése, bekötése, majd az egész felület lapozása következik. A napokban megérkezett Silvano Bulgari olasz szobrász tevrajza, ami községünk legismertebb női személyének Lenka Dunđerskinak szobrára vonatkozik, de emléket szeretnénk állítani Nikola Teslának és Laza Kostićnak is. Ők mindannyian történelmünk kiemelkedő egyéniségei.

A Munkássport Olimpiáig el kellett volna készülnie egy fedett medencének is a valamikori Elan hotel mögötti részen, menet közben azonban adminisztrációs gondok merültek fel. Mikor lesz valami a beígért medencéből?

− A jövő szerdára van előlátva annak a dokumentumnak az aláírása, amellyel a medence kiépítésére előlátott terület tartományi hatáskörből átkerül a községibe, ez követően szinte azonnal kiírásra kerül a pályázat a medence tervdokumentációjának az elkészítésére. Csak ekkor mondhatjuk majd, hogy teljes gőzzel megindult a medence építésének folyamata. Nagyon bízom abban, hogy jövőre, ugyanebben az időben már fürödni fogunk benne. Ez pedig automatikusan azt jelenti, hogy a hotel is újra üzemelni fog.

Új befektetők érkezését is várják?

− Igen, három nappal ezelőtt befektetők jártak nálunk, megbeszéltük a részleteket, a jövő héttől pedig már az első konkrét lépések is megtörténnek, azaz elkezdődik az üzemek létesítése. Fontosnak tartom elmondani, mint ahogyan már többször is, hogy a Zmaj utca rendbetétele és az összes többi építkezési folyamat felkelti a befektetők figyelmét, ez máris beigazolódott. Személy szerint nem vártam, hogy ez ilyen hamar megtörténik, de megtörtént, és ennek csak örülni lehet.

A település határában is folynak az építkezési munkálatok, a napokban elkészült a terelőút első szakasza, de csatornáznak a határban és a városban is.

− A terelőút első szakasza elkészült, már lehet rajta közlekedni. A Becse felé vezető második szakaszt is befejezzük az idén. A Krivajától a Sárgakút irányában folyik az esővízelvezető csatornarendszer építése, ezt is a napokban befejezzük. Szinte azonnal megtörténik a többi központba vezető utcára, mint a Petar Drapšin utca alsó része, Sonja Marinković, a Polit stb. a közbeszerzési pályázatok kiírása, a munkálatokat pedig várhatólag az ősz folyamán befejezzük. Az évtizedek óta húzódozó nagy probléma, az esővíz és a talajvíz elvezetése ezzel ezen a részen tartósan megoldódik. Közbeszerzési pályázat kiírása lesz napokon belül a városközpont megvilágítására, azaz kicseréljük lámpaoszlopokat és az egész közvilágítást a Nagyhídon és onnantól a főutcán haladva a Karađorđe utcáig.

Nádalján és Turián is nagyban folynak az építkezések, de újakat is terveznek.

Nádalján és Turián a bekötőutak aszfaltozása mellett a nádaljai focipálya fedett lelátókat kap, utóbbira a pénzt a Tartományi Nagyberuházási Alap biztosította. Nádalján továbbra is nagy gondot jelent az ivóvíz, emiatt jelenleg egy vízgyár kiépítése van tervben, de meg kell említeni még a sportpályák megvilágításának befejezését is. Turián teljesen rendbetettük a falu központját.

A Cseh Köztársaság 450 ezer eurós adományának köszönhetően nemrégiben fejeződött be Szenttamás központjában a távfűtés felújítása, és máris újabb támogatás érkezik?

− Így van. A Cseh Köztársaság támogatni fogja két tanulmány kidolgozását, mindkettő az alternativ energiaforrások felhasználására vonatkozik. Az egyik már befejeződött, ez a távfűtő központ üzemeltetéséhez szükséges alternatív energiaforráshoz kapcsolódik, a másik pedig egy kogenerációs erőmű megépítése és bekapcsolása ebbe a folyamatba. A cseh nagykövetség képviselőivel bővebben is tárgyalunk a lehetőségekről. Ugyanakkor a Cseh Fejlesztési Ügynökség úgy döntött, teljes egészében pénzeli annak a tanulmánynak a kidolgozását, amelynek célja a község ivóvízzel történő ellátása. Ha ez a dokumentum meglesz, jogot nyerünk olyan vissza nem térítendő eszközök megpályázására, amelyeket a nádaljai vízgyár kiépítésére fordítanánk. Ezzel egyidejűleg Szenttamás és Turia ivóvízzel történő folyamatos ellátása tartósan megoldódna − mondta a szenttamási polgármester.

Paraczky László