Hírek

Szenttamas.rs

 

A sertéstenyésztésben is lehet jövő

 

A Prosperitati Alapítvány start up pályázata a kezdő vállakozókat segíti. A temerini Embrigo Kft. is ezek közé sorolható, és mint az a pénteken, július 28-án, az Ifjúsági Otthonban megtartott összejövetelen elhangzott, az első vajdasági sertésszaporító központ hamarosan megkezdi működését. Győri Orsolya 800 ezer dinárt nyert a pályázaton, majd létrehozta saját vállalkozását. A mesterséges megtermékenyítő központ sokat jelent majd a környék sertéstenyésztőinek, hiszen eddig nem volt olyan cég, amely tárolja és forgalmazza a sertés szaporítóanyagot.

A kérdésre, hogy honnan az ötlet, Győri Orsolya cégtulajdonos elmondta, a családjában már több mint 10 éve foglalkoznak anyakocákkal és malacneveléssel: ‒ Láttuk, hogy ez igen nagy gond itt a dél-bácskai körzetben, úgy a minőséges szaporítóanyag beszerzése, mint a malac átadása. Ekkor jött a Prosperitati start up program, ahol konkurráltam, négyhetes szakmai képzésen vettünk részt Magyarkanizsán, azután meg kellett írni egy igen terjedelmes üzleti tervet, és miután az sikerült, megnyertük a pályázatot. Az egésznek az a lényege, hogy a sertésszaporító anyagot felvásároljuk, tároljuk és eladjuk. Ez mellett minőséges takarmány eladásával, valamint a malacok visszavásárlásával foglalkozunk. Tehát a termelőket sokban segítjük azzal, hogy az anyakoca malacait pár hónap nevelés után visszavásároljuk, szerződésünk van a szállítóval, és továbbadjuk – magyarázta Orsolya.


A kérdésre, hogy voltak-e nehézségek a vállalkozás elindításakor elmondta, a start up-ban egy kicsit nehézségekbe ütköztek, ugyanis a Prosperitati Alapítvány elvárásainak is eleget kellett tenniük, valamint a szerb állam követeléseinek is: ‒ Mivelhogy ez egy mesterséges megtermékenyítő központ, nagyon sok engedélyre volt szükségünk, ami sok időt vett igénybe. Szerencsére ennek is a végére jártunk. Az épületet, ahol tárolni fogjuk a szaporítóanyagot, egy háromtagú bizottság nézte át, és az ő jóváhagyásukat követően kaphattuk csak meg a központ elnevezést, és erre az engedélyre szintén két hónapot kellett várni – mondta a temerini cég tulajdonosa.


A malacokat a Holló farm vásárolja vissza, a szaporítóanyag-beszállító pedig a Topigs Norsvin cég. A Holló Company cég tulajdonosa, Holló Rolland elmondta, ezidáig túlnyomórészt a nagy telepekkel tudtak közreműködni, de az új vállalattal sikerült megállapodni, és így ők is tudják tovább fejleszteni és segíteni az itteni sertéstenyésztést: ‒ Reméljük, hogy sikerülni fog, és a kistermelők is kicsit papírra vetik, mit és hogy dolgoznak, és több profitot tudnak termelni. A malacokat egyelőre mint vágómalacot tudjuk értékesíteni, de amint össze tudunk szedni 100-200 darabot, azt tovább tudjuk adni bérhizlalásra, ugyanis már komoly szerződéseink vannak nagyobb vágóhidakkal – mondta Holló Roland. Hozzátette, amennyiben a termelők biztosítani tudják a minőséget, egyfajta takarmányt használni, hogy a jószág egyformán nőjön, a minőséggel, felvásárlással és az árakkal nem lesz gond.


Kovács Károly, a Prosperitati Alpítvány jogi munkatársa elmondta, az alapítvány részéről nagyon fontos az, hogy minél több fiatal, kezdő vállakozó maradjon itt Vajdaságban, és el tudja kezdeni vagy továbbfejleszteni a vállakozását: ‒ Ez a vállalkozás, amely nálunk pályázott, Vajdaságban nagyon fontos, mert egy olyan ágazatot képvisel, amely a régi Jugoszláviában nagyon fejlett volt, és hanyatláson ment végig, de most reméljük, hogy újra erős mezőgazdasági ágat fog képviselni – mondta az alapítvány képviselője.


A cégbemutatón a malacok és hízók etetéséről, továbbá a törzskönyvezésről, a mesterséges megtermékenyítésről, illetve a sertéstelep jelenéről és jövőjéről tartottak szakmai előadást.






szenttamas.rs (Fotó: Góbor Béla)