Pályázatok

Szenttamas.rs

 

A Prosperitati pályázatairól volt szó

Szenttamáson hétfőn, április 11-én ismertette pályázati kiírásának a második körét a Prosperitati Alapítvány. A Zsebszínházban megjelenteket Bergel Aranka, a VMSZ helyi szervezetének elnöke köszöntötte, majd pedig Dudás Károly, a VMSZ Tanácsának elnöke ismertette a pályázatokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatokat. Kiemelte, a párt képviselői a köztársasági parlamentben tesznek azért, hogy a VMSZ választási ígéretei megvalósuljanak, helyi szinten pedig inkább a mindennapi problémák megoldásában tudnak segítséget nyújtani a párt politikusai. Őt követően Molnár Viktor tartományi mezőgazdasági segédtitkár, az alapítvány szaktanácsadója körültekintően szólt a második kör pályázatairól. Mint mondta, ezúttal öt pályázatot hirdetett meg az alapítvány, ezek közül kettő, a feldolgozói kapacitásbővítés és a földvásárlás, a mezőgazdasági termelőket célozza meg, kettő a kisvállalkozásokat támogatja (kamattámogatás és START UP pályázat pályakezdők és kezdő vállalkozások részére), egy pedig turisztikafejlesztési célokra szolgál.

− Ezek a pályázatok a terepi igényeknek megfelelően jelentek meg, másrészt a gazdasági fejlesztési stratégiába teljesen beleilleszkednek. Ugyanis voltak olyan témák, amik a lakossági fórumokon felmerültek, olyan célok, illetve rendeltetések, igények, és a második pályázati kör pályázatai ezt tükrözik. Az első körben mikro- és kisvállakozásoknak volt lehetővé téve a támogatás, a második körbe már a középvállalkozások is belekerültek, mégpedig a kamattámogatási pályázattal kapcsolatban. Akinek van néhány éve élő kölcsöne, és ezt rendszeresen fizeti vissza, a visszafogott kamatoknak a 80 százalékát tudja költségvisszatérítés támogatásként igényelni.

Molnár Viktor felhívta a pályázók figyelmét arra, hogy az elkövetkező hetekben olvassák át figyelmesen az alapítvány honlapján található pályázati felhívást, az űrlapot és a pályázati szabályzatot. A második kör pályázatait május 4-étől június 3-áig lehet benyújtani az erre a célra kijelölt irodákban.

A pályázati űrlapokat és az azokhoz kapcsolódó anyagokat, valamint minden, az Alapítvánnyal kapcsolatos információt a www.prosperitati.rs honlapon lehet megtekinteni és letölteni.

A szenttamásiaknak érdeklődők minden bővebb információért az alapítvány óbecsei irodájához kell fordulniuk, Óbecse, Zöldfás utca 21. Az iroda munkanapokon 915 óráig dolgozik. A telefonszám: 3842-678, e-mail: obecse@prosperitati.rs

Prosperitati ismertető Szenttamáson

Prosperitati ismertető Szenttamáson

P. L.