Önkormányzat

Szenttamas.rs

 

Piros pünkösd napja

A pünkösd harmadik legnagyobb egyházi ünnepünk: a Szentlélek eljövetelének ünnepe a húsvét utáni 50. napon. Pünkösd hajnalán, reggelén régi szenttamási szokás szerint a házak utcai ablakait és kapuit piros rózsával, bazsarózsával vagy bodzavirággal díszítették, így köszöntötték az ünnepet. Mára már, sajnos, feledésbe merült, alig akadt néhány feldíszített ház a helységben. A pünkösd színe a piros, ilyen színű miseruhába öltözik a pap is. Az idén kinyílottak a piros rózsák is az ünnepre, így szeretteink sírjára és a Szent Keresztre is vihettünk ki belőlük. Pünkösd másnapja is ünnep, Mária, az Egyház Anyja ünnepe.

Pünkösd vasárnapjához és hétfőjéhez nagyon sok népszokás is kapcsolódik.

Pünkösd 2015. május 24.

                                                                                                                   Skamla Elvira