Hírek

Szenttamas.rs

 

 

Lezajlott a 21. Szerémségi Kolbászfesztivál

A szerémségi borvidék központjában, Šiden, az elmúlt hétvégén tartották a sorrendben 21. Szerémségi Kolbászfesztivált. A kétnapos rendezvény egyre több érdeklődőt és versenyzőt vonz a térségbe, így az elsődleges becslések szerint 4-5000 ember látogatott el a horvát határ közvetlen közelében lévő városkába, ahol minden a kolbászról szólt. Az egykori Jugoszláviában Szerémség a bortermelés mellett a sertésfeldolgozás, ezen belül pedig a nyers-, száraz- és füstöltkolbász tekintetében az élvonalban volt.

A rendezvény megnyitójára szombaton délelőtt 11 órakor a Városi Sportcsarnok előtti téren került sor, ahol a résztvevőket és a vendégeket a fesztivál szervezőbizottságának elnöke, Stanislav Đerčan köszöntötte, és elmondta, évről évre több a jelentkező a kolbászkészítési versenyre, de jönnek csapatok más versenyekre is, a gasztronómiai kínálat pedig évről évre nagyobb.

Négy versenyszámban indulhattak idén a csapatok, illetve az egyéni versenyzők: gyors disznóvágás, kolbászfalási verseny, kolbászgyúrás és szárazkolbász-verseny az, amiben már évek óta összemérhetik tudásukat a résztvevő csapatok - mondta portálunknak Stanislav Đerčan.


Ami a gyors disznóvágást illeti, az állványon függő, már megperzselt és megmosott kocát a helyi Mitin nevű csapat szedte darabokra a leggyorsabban. A három hentes 4,12 perc alatt a mintegy 120-130-kilogramos sertésből 2 sonkát és 2 szál (betöltött, fűszerezett) kolbászt készített, továbbá kicsontozta az összes húst. Második helyen a bijelinai Globus csapat végzett, harmadik pedig a szenttamási csapat lett.


A következő versenyszám a kolbászfalási verseny volt, amelyen a nyolc bejelentkezett versenyző olyan feladatot kapott, hogy minél rövidebb idő alatt el kellett fogyasztani fél kg sült kolbászt. A versenyt a bijelinai Božidar Kovačević nyerte, aki 2,16 perc alatt megette az összeset.




Az idei kolbászgyúrási versenyre közel 40 csapat érkezett, és 20 csapat nevezett be. A vajdasági csapatok mellett szlovéniai, horvátországi, magyarországi, boszniai és szlovákiai képviselők, csapatok is részt vettek, akik odahaza más-más időpontokban rendezik saját kolbászfesztiváljukat, és ápolják a (sokszor egyedi) kolbászkészítés hagyományait. A rend kedvéért el kell mondani, hogy nem csak kizárólag ,,szakértők” gyúrtak, hanem zenészek, kézimunkázók, mezőgazdászok stb., vagyis mindenki, aki jót akart szórakozni, enni, barátkozni és új ismereteket kötni. Örülünk annak, hogy az idén már három csapat is érkezett Szlovéniából, kettő Horvátországból, de itt voltak a Turiai Kolbászfesztivál képviselői is – mondta a rendezvény főszervezője.


Szombaton este a helyi Művelődési Házban közös vacsorán vehettek részt a külföldi és hazai kolbászegyesületek képviselői, és a külön autóbuszokkal érkezett külföldiek. Dr. Dubravko Viduč, a samobori Aranytárcsa Szalámi Klub, továbbá a Közép- és Kelet-európai Regionális Kolbász és Szalámikészítők Egyesületének elnöke elmondta, a samoboriak már több mint 10 éve rendszeresen részt vesznek a šidi kolbászfesztiválon: ‒ Kiemelném, hogy a szervezők minden évben valami újat, érdekességet vezetnek be a rendezvényen, ami tovább fokozza az érdeklődést, és erősíti a kolbászkészítők nemzetközi kapcsolatait. Nagy örömmel jövünk Šidre, hiszen itt minden alkalommal találkozhatunk a környező országok klubjainak képviselőivel, és megoszthatjuk a kolbászkészítés fortélyait és a tapasztalatokat. A közös viszont az, hogy minden egyesület a saját vidékére jellemző hagyományt viszi tovább, amelyet az ilyen fesztiválok keretében bemutatunk a közönségnek. Nem annyira a versenyszellem, inkább a barátság az, ami összeköt bennünket – mutatott rá a szakember. A magyarországi gyúrócsapat ,,csapatkapitánya”, Pallér Sándor újkígyósi hentesmester régi vágya teljesült az elmúlt hétvégén, ugyanis több éve vágyott eljutni Šidre, mint mondja, kolbászt készíteni. Többéves személyes barátság fűzi össze a Szerémségi Kolbászfesztivál elnökével, Stanislavval, aki szinte minden évben eljár a Csabai Kolbászfesztiválra, és ahol mindig találkoztak. Sándor elmondta, a kolbász nem ismer határokat, és a nyelvi különség ellenére a finomság készítését, eladását illetően szoros barátság alakult ki. Azonban többszörös invitálást követően sem sikerült eljutnia Šidre, mert folyamatosan közbejött valami. Idén azonban két hentes barátjával nekivágott a szerémségi útnak, és örült, hogy végre sikerült találkozniuk: ‒ Tárt karokkal, nagy szeretettel vártak bennünket pénteken este, és együtt örülhettünk a találkozásnak a többi külföldi vendégcsapattal. A nyelv ugyan közénk állt, de a határok nem, és nagyon bízom, hogy nem is fognak. Tolmács segítségével késő éjszakáig beszélgettünk, a más országból érkező klubtagokkal felelevenítettük az eddigi találkozásokat, a kolbászkészítést, és megemlékeztünk azokról is, akik már nincsenek közöttük. Másnap, szombaton, a gyúrás volt soron. Nem az első versenyünk volt ugyan, de azért semmit sem kockáztattunk, és maximálisan felkészültünk. Bár csak a helyszínen derült ki, hogy nem hoztunk magunkkal húsvágó deszkát, de a mellettünk lévő azonnal felajánlották a sajátjukat. Igazi, vendégszerető népek élnek itt, és mindenkivel sikerült megérteni egymást. Nagy élmény volt, hogy láthattuk a gyors módszerrel történő disznóvágást, és bár ez a verseny felénk nem divat, sokat csodálkoztunk azon, hogy itt mennyi mindent másképp csinálnak, közöttük a kolbászt is. Nem vallottunk szégyent a kolbászkészítési versenyen, hiszen ezüstérmes lett a csapatunk, ami ugyancsak öregbítette a Békés megyei vidékre jellemző, hagyományos kolbászkészítés hírnevét – mondta az újkígyósi vállalkozó. A kérdésre, hogy mi a jó kolbász titka, elmondta, a titok az, hogy nincs titok. Viszont a kolbász készítésekor döntő szerepe van a pirospaprikának, és erre külön oda kell figyelni. A többi alapanyag ugyanaz, mint egyébként a kolbásznál: ‒ A másik dolog, amire felfigyeltem, hogy mi egy kicsit zsírosabb alapanyaggal dolgozunk, vagyis több zsiradék kerül a kolbászba. Itt az ún. ,,kiszáradt kolbász” a menőbb. Csapattársaim a barátaim, Baranyi József makói és Vida György gerendási hentesmesterek voltak, akik ugyancsak nagyon jól érezték magukat, és sok új tapasztalatot szívtunk magunkba. A 21. Szerémségi Kolbászfesztiválon vendégként részt vett a Turiai Kolbászfesztivál küldöttsége is. Atanasković Miroslav-Toča, a delegáció vezetője ezúttal is felkérte a gasztronómia kedvelőit, hogy a hónap harmadik hétvégéjén, azaz február 16‒18-ig látogassanak el Turiára, ahol azúttal is gazdag felhozatal várja a látogatókat. Mint mondta, a kedvező árak mellett kiállításra, majd szétmérésre kerül a világ leghoszabb kolbásza, amelyet az idén 2034 méteresre terveznek. A šidi rendezvény vasárnap a szárazkolbász-verseny eredményirdetésével zárult. A Milorad Popović, Lazar Bošnjaković és Rastislav Struhar összetételű szakzsűri 26 leadott mintát vizsgált meg. A pontok összeszámlálását követően kiderült, hogy a három első helyezett mind helybeli. Az első helyre Lemaić Momčilo, a másodikra Branislav Čobanović, a harmadikra pedig Lemaić Konstantin šidi kolbászkészítő került. A rendezvény vasárnap a késő éjszakai órákban zárult, a jó hangulatról pedig a Zorule tamburazenekar gondoskodott.

Paraczky László