Közélet

Szenttamas.rs

Szenttamásra látogatott az egészségügyi miniszter asszony

            A Szerbiai Kormány egészségügyekkel megbízott miniszter asszonya, Slavica Đukić Dejanović szerdán március 5-én Szenttamásra látogatott. Látogatása során először a községházán találkozott az önkormányzat vezetőivel és képviselőivel, majd ellátogatott a Dr. Đorđe Bastić Egészségházba, ahol elbeszélgetett az egészségház vezetőségével és a foglalkoztatottakkal. Ez már másodszor fordul elő az elmúlt egy évben, és mindjárt megjegyezte, hogy az előző látogatás óta észlelhető változás figyelhető meg ebben az intézményben és a közösségben is. A miniszter asszonyt mindkét helyen, többek között a polgárok és a Szocialista Párt tagjai, szimpatizánsai is üdvözölték.

Sokat megtettünk az önkormányzatban, ebben a nehéz gazdasági és szociális helyzetben. Több mint 12 millió dinárt különítettünk el az egészségház részére, de a mi célunk hogy mindenhol segítsünk ahol erre szükség van, és gondolom, hogy az emberek becsülik az önkormányzat efféle elkötelezettségét. Jelentős pénzösszeget különítünk el a népjóléti feladatokra, az egyetemistákra, sportolókra, a község fejlesztésére, a közvállalatok működésére, stb. Mi felelős hozzáállással próbáljuk segíteni polgárjainkat - mondta Zoran Mladenović, amikor a községi önkormányzatot mutatta be a vendégeknek.

Slavica Đukić Dejanović szenttamási látogatása műárc. 5.

Dr. Voja Vuković, а Dr. Đorđe Bastić Egészségház igazgatója üdvözlő beszédében kiemelte az intézményben elért jelentős minőségi javulást a nyújtott szolgáltatásokban, és egyben köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak és a minisztériumnak a hathatós támogatásért. Többek között kiemelte az épületen végzett felújításokat, az orvosi eszközök beszerzését, a nyilvántartási rendszer bevezetését, valamint a többször megismételt tömeges lakosági egészségügyi vizsgálatokat, és pénzeszközöket az intézmény munkájára a helyi önkormányzattól.

Az önök eredményei felhívják a közvélemény figyelmét az egészségügy társadalomban betöltött pozitív szerepére is. Többször hajlamosak vagyunk nem észrevenni ezeket a jó példákat. Dicséretes az önkormányzat és az intézmény együttműködése, és ez pozitív példa. A laboratóriumban láttam a legnagyobb változást az előző látogatásom óta, és ez valóban látható előrelépés. Ennek az együttműködésnek jó példaként kell szolgálnia más önkormányzatoknak is, és minden befektetett pénzt az intézmény az eredményekkel és a munkához való hozzállással meg is köszönte - mondta Slavica Đukić Dejanović miniszter asszony Szenttamáson tett látogatásakor.

A www.srbobran.sr nyomán