Sport atlétika

Szenttamas.rs

 

Kiosztották a díjakat a legjobb szenttamási atlétázóknak

 

A szenttamási Városi Sportcsarnokban pénteken, december 11-én a Szenttamási Atlétikai Klub kiosztotta a díjakat és elismeréseket az idei év legjobb versenyzőinek. Mint elhangzott az évi közgyűlést minden évben december közepén tartják, erre idén a járványügyi helyzet miatt online került sor. Paska Imre, a klub elnöke idei összefoglalójában kitért az egyesületben folyó munkára, az elért eredményekre és az egyesület pénzügyi helyzetére is. Mint mondta, a klub az idén a községi költségvetésből nem kapta meg a teljes megítélt összeget, ennek ellenére a vezetőség mindent megtett azért, hogy a fiatal atléták minden jelesebb versenyen indulhassanak: − A díjkiosztón nem tértem ki külön minden részletre, erről a közgyűlésen a vezetőségi tagokkal beszélgettünk, viszont több olyan dolog van, ami közvetlenül éritette a tagságot, vagyis a fiatalokat, ezt próbáltam ma délután a díjkiosztón néhány mondatban összefoglalni. A községtől kapott eszközökön pólókat, padlólétrákat vásároltunk, továbbá versenyekre utaztunk, és karban tartottuk a füves pályát. Ezen kívül néhány fizetett edzésre Újvidékre utaztunk, ugyanis nálunk nem adottak a téli feltételek között gyakorolni az olyan versenyszámokat, mint a gátfutás és a magasugrás. Januárban anyagi okok miatt nem jutottunk el a tartományi atlétikai versenyre, több, a klub logójával ellátott pólót sikerül vásárolni a tagság számára, jelenleg versenycipőkre pályázunk. Március 15-től megszűntek az edzések, majd a járvány enyhülését követően május 5-től a rajcsúri pályán folytatódtak. A tagság időközben szaporodott, aminek külön is örülök, hiszen jelenleg több, mint 60 gyerek jár rendszeresen edzésre, melyeket novembertől a sportcsarnokban tartunk, heti hat alkalommal. Az idei legjobbak közül senkit sem szeretnék külön kiemelni, hiszen mindannyian szorgalmasan jártak edzésre, a versenyeken pedig a maximumot nyújtották. A klub vezetőségével és a szülőkkel nagyon büszkék vagyunk rájuk, és bízunk abban, hogy jövőre még több érmet és serleget gyűjtenek – mondta a szenttamási klub vezetője.

A díjkiosztóról végül senki sem ment haza üres kézzel, hiszen minden sportoló falinaptárt kapott.







 

P. L.

szenttamas.rs