Sport atlétika

Szenttamas.rs

 

Egy ezüstöt és bronzot hoztak a fiatal atléták

 

A koronavírus-járványt követően a szenttamási Atlétikai Klub fiatal sportolói rendszeresen edzenek, emellett egymásután kapcsolódnak be a tartományi és országos versenyekbe

 

Paska Imre, a klub elnöke elmondta, az utóbbi két atlétikai versenyről immár érmeket is hoztak a spotolók: − Két héttel ezelőtt Anja Kovačev távolugrásban a pionírok kategóriájában 4,64 méterrel bejutott az országos döntőbe, amelyet Mitrovicán rendeztek meg június 21-én. Rendkívül erős mezőnyben sportolónk 4,56 méterrel a 10. helyen végzett, amire nagyon büszkék vagyunk. A karlócai ES Atletics Atlétikai Klub szervezésében eredetileg június 10-ére harangozták be az atlétikai versenyt a fiatal és az idősebb pionírok számára, ami az esős időjárás miatt június 23-án került megrendezésre. A szenttamási Atlétikai Klub klub 28 sportolója két korosztályban öt versenyszámban vett részt az igen színvonalas megmérettetésen. Számunkra két jelentős eredmény született: Lazar Dunđerski távolugrásban a harmadik helyet szerezte meg, míg Kovačev Anja eddigi saját rekordját döntötte meg távolugrásban, és 4,83 méterrel ezüstérmet szerzett. Nem kevésbé fontos, hogy a legtöbb fiatal sportolóknak ez volt az első komolyabb versenye, így belekóstolhattak a mindvégig sportszerű atlétikai versenyszámokba – mondta a klub elnöke. Hozzátette, a jelenlegi klubtagok kitartóak, fegyelmezettek, közülük kiemelhető a turiai Marija és Ivana Medurić, valamint a nádaljai Jovana Šipoš, akik számára nem jelent különösebb megterhelést, hogy minden alkalommal utazniuk kell a szenttamási edzésekre.







P. L.

szenttamas.rs