Sport atlétika

Szenttamás.rs

 

Szenttamás: Tömegsport lett az atlétika, eredmények is vannak

 

Három atlétikai versenyen vannak túl a Szenttamási Atlétikai Klub fiatal versenyzői. A klub elnöke és edzője Paska Imre elmondta, október 6-án a rajcsúri pályán mini háromtusa versenyt szerveztek (a koronavírus-járvány miatt kisebb létszámú csoportokkal kisebb versenyek rendezhetők) a klub tagjai számára: − Jelenleg több, mint 60 tagunk van, ezért igyekeztük több különálló versenyt szervezni, hogy a gyerekek ne csoportosuljanak. A 2008−2012-ben született diákok vortex hajításban, távolugrásban, valamint 60 és 100 méteres síkfutásban versenyeztek. Minden korcsoportból ez első négy helyezett jutott tovább a zombori mini háromtusa elődöntőjébe. A döntőt 2020. október 24-én szervezik meg Cservenkán, az ottani iskola udvarában nemrégiben épült 200 méteres gumipályán. A döntőbe az elődöntőben elért eredmények alapján az első 10 legjobban teljesítő atléta kerül – nyilatkozta a rajcsúri edző.

A szenttamási versenyen részt vett diákok névsora:

6. osztályos diákok: Šarčev Janja (2008), Filipović Dušan (2008) és Fodor Dorina (2008)

5. osztályos diákok: Stanišić Željana (2009), Medurić Ivana (2009), Gál Sarolta (2009), Süge Zsófi (2009), Dunđerski Mila (2009), Jovičić Nikolina (2009), Pelle Viktor (2009), Pelle Márk (2009) és Dudvarski Danilo (2009).

4. osztályos diákok: Pajović Jana (2010) és Dunđerski Lazar (2010).

3. osztályos diákok: Gál Emese (2011), Adróczky Virág (2011), Kurjački Aljoša (2011), Süge Magor (2011), Süge Hunor (2011), Miković Uroš (2011), Blazsanyik Ákos (2011), Mijatović Dunja (2011) és Vanja Šijačić (2011).

2. osztályosok: Nađ Aleksa (2012), Obradović Teodora (2012), Obradović Dorotea (2012), László Krisztián (2012), Bárány Kornél (2012), Jovan Pjevac (2012), Juhász Vivien (2012) és Pavlović Aleksa (2012)

A zombori elődöntőbe a következő atléták jutottak:

A 2. osztályosok közül Nađ Aleksa, Obradović Teodora, Obradović Dorotea, László Krisztián, Jovan Pjevac, Pavlović Aleksa és Simić Miloš.

Az 5. osztályos diákok közül továbbjutott Medurić Ivana, Dunđerski Mila, Pelle Viktor, Pelle Mark és Dudvarski Danilo.

A 6. osztályosok közül elődöntős lett Filipović Dušan és Šarčev Janja.

A 4. osztályos diákok közül Pajović Jana és Dunđerski Lazar, a 3. osztályos tanulókat pedig Kurjački Aljoša, Andróczky Virág és Miković Uroš képviselte.

Zombori verseny eredményei: Dunđerski Lazar (1. hely), Medurić Ivana (2. hely), Pajović Jana és Miković Uroš (3. hely).






 

P. L.

szenttamas.rs