Sport foci

Szenttamas.rs

 

Két győzelem és két vereség

A 2014/2015-ös labdarúgó bajnokság tavaszi fordulójának negyedik mérkőzésein felemás eredménnyel szerepeltek a szenttamási csapatok. A Srbobran és a Napredak idegenben győzött, a turiai Mladost és a Mladost-Radost együttese pedig veszített.

A Vajdasági Labdarúgó Liga bácskai csoportjában a 19. forduló keretében szombaton a Srbobran csapata idegenben egy igen nehéz mérkőzésen 1:0 arányban verte a bácsfülöpi Borac együttesét. A „kékek” így 37 ponttal továbbra is magabiztosan állnak a táblázat 4. helyén. Az eddig lejátszott 19 mérkőzésből csapatunk 12 győzelmet, 1 döntetlen mérkőzést és 6 vereséget tud maga mögött. A 20. fordulóban a Srbobran együttese szombaton, április 11-én a kiserdei pályán a militicsi Zadrugar labdarúgóit fogadja.

A turiai Mladost labdarúgói vasárnap délután hazai pályán az első helyen álló topolyai TSC csapatát fogadták. A találkozót 90 percnyi játék után a vendégek nyerték 1:0 arányban, akik így továbbra is megőrizték vezető pozíciójukat. A Mladost együttesének eddigi mérlege 5 győzelem, 4 döntetlen és 10 elveszített mérkőzés, a csapat pedig 19 bajnoki ponttal a táblázat 10. helyén áll. A következő fordulóban április 12-én a turiai focisták Tavankúton a település nevét viselő együttes ellen lépnek pályára.

Az Újvidéki Körzeti Ligában szereplő Mladost-Radost labdarúgói vasárnap a rajcsúri pályán egy igen izgalmas és nehéz mérkőzésen 3:2 arányú vereséget szenvedtek a dunabökényi Budućnost együttesétől. Tekintettel arra, hogy a csúrogi Hajduk csapata hazai pályán1:0 arányban megverte a sajkási Borac együttesét, 38 bajnoki ponttal felkerült a táblázat második helyére, a rajcsúri csapat pedig 37 ponttal lecsúszott a harmadik pozícióra. A piros fehérek a 20. fordulóban a bulkeszi Maglić vendégei lesznek.

A nádaljai Napredak labdarúgói a Verbász–Titel–Zsablya községközi ligában vasárnap délután a torzsai Budućnost együtteséhez utaztak, és 4:1 arányban győztek. A nádaljai csapat így teljesen elrugaszkodott a táblázat aljától, és 13 forduló után 12 ponttal a 8. helyen áll.

 

P. L.