Sport foci

Szenttamas.rs

 

Turiára kerültek a pontok

Községi rangadót játszott szombaton a 2014/2015-ös bajnoki idény 24. fordulójában, a kiserdei pályán a Srbobran és a turiai Mladost labdarúgó csapata. Az izgalmas és fordulatokkal teli mérkőzésen a Mladost győzött 3:2 arányban, és elvitt három értékes bajnoki pontot Szenttamásról. A Srbobran együttese a győzelem ellenére is maradt a táblázat 4. helyén, míg a turiai focisták két hellyel feljebb kerültek, és most 26 bajnoki ponttal a 9. helyen állnak. A következő fordulóban május 10-én, a Srbobran Szabadkára utazik, ahol a 3. helyen tanyázó Subotica együttesével mérkőzik, a Mladost pedig vasárnap az adorjáni Tisa vendége lesz.

Az Újvidéki Körzeti Ligában szereplő Mladost-Radost labdarúgói vasárnap délután a rajcsúri pályán a petrőci Mladost együttesét fogadták, és 1:0 arányban megnyerték a találkozót. A szép idő sok focirajongót csalogatott a vásártérre, ahol a hazai együttes egy igen kemény mérkőzés után diadalmaskodott. A szenttamási piros-fehérek ezzel a győzelemmel csaknem bebiztosították a második pozíciójukat a táblázaton, a csapat a 24 lejátszott mérkőzésből 50 pontot gyűjtött. A 25. fordulóban, május 9-én, a Mladost-Radost a bácstóvárosi Vojvodina csapatával mérkőzik.

A nádaljai Napredak labdarúgói a Verbász–Titel–Zsablya községközi ligában vasárnap délután Péterrévén vendégszerepeltek, és az ottani Jedinstvo ellen 2:1 arányban veszítettek. A nádaljai focisták a 17. forduló után továbbra is a táblázat 7. helyén állnak. A csapat mérlege 5 győzelem, 4 döntetlen és 8 elveszített mérkőzés.

P. L.