Sport foci

Szenttamas.rs

 

Felemás eredmények labdarúgásban

Sorrendben harmadik győzelmét könyvelte el a Srbobran labdarúgó csapata a 2015/2016-os idényben. A kiserdei kék-fehérek legutóbb szombaton, augusztus 29-én a csonoplyai Sloga együttesét verték 3:0-ra. Az őszi idény első fordulójában a szenttamási csapat a Tavankut labdarúgóit győzte le 2:0 arányban, majd idegenben a zombori ŽAK együttesét verte 1:0-ra. A Srbobran csapata így három győzelemmel, 9 ponttal a tábázat 4. helyén áll. A következő fordulóban, szeptember 5-én, csapatunk az OFK Mladost Apa együttesével mérkőzik.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgói az őszi idény első mérkőzését Pacséron a Bačka ellen 3:1 arányban elveszítették, a másodikat a zombori Radnički együttese ellen 4:2 arányban megnyerték, vasárnap pedig 1:0 arányban kikaptak a Subotica csapatától. A Mladost három forduló után 3 ponttal a táblázat 8. helyén áll. A negyedik fordulóban, a turiai együttes a verbászi OFK Vrbas csapatát fogadja. A mérkőzés vasárnap 16 óra 30 perckor kezdődik.

Az Újvidéki Körzeti Ligában szereplő nádaljai Napredak labdarúgói ezidáig két fordulót játszottak, mindkét mérkőzésüket elveszítették. Először a Titel csapatától kaptak ki 4:0 arányban, vasárnap pedig hazai pályán a bácsi Tvrdjava együttesétől 5:3 arányú vereséget szenvedtek. A Napredak szombaton a bácspetrőci Mladost együttesével játszik.

P. L.