Sport foci

Szenttamas.rs

 

Egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség

Az elmúlt hétvégén a 2015/2016-os bajnoki labdarúgó idény tavaszi fordulójában a Vajdasági Labdarúgó Ligában szereplő csapatok a 25. forduló mérkőzéseit játszották.

A szenttamási Srbobran labdarúgói szombaton a kiserdei pályán a szabadkai Subotica együttesét fogadták, és a 90 percnyi játék után 5:1 arányú hazai győzelem született. A hazai csapat könnyedén, sok helyzetet teremtve teljesen megérdemelten győzött ezen a találkozón. A Srbobran együttese most egy hellyel feljebb jött a táblázaton, és 38 bajnoki ponttal az 5. helyen áll. A következő fordulóban, május 14-én csapatunk Verbászon az OKF Vrbas ellen lép pályára. A találkozó, amelyre szép számú szenttamási szurkoló érkezését várják, 16 óra 30 perckor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgói vasárnap harmadik győzelmüket követően csak 1:1-es döntetlent tudtak elérni a zombori ŽAK együttesével. A Mladostnak most 38 pontja van, és a táblázat 6. helyén áll. A turiai „kékek” vasárnap hazai pályán a táblázat második helyén álló csonoplyai Sloga labdarúgóit látják vendégül. Az izgalmasnak ígérkező találkozóra 16 óra 30 perckor kerül sor.

Az Újvidéki Körzeti Ligában szereplő nádaljai Napredak labdarúgói ebben a fordulóban vasárnap a mozsori (Mošorin) Miletić vendégei voltak. A nagy iramú, mindvégig bizonytalan kimenetelű találkozón végül is a hazai csapat győzütt 4:3 arányban. A nádaljai labdarúgók jelenleg 8 bajnoki ponttal a táblázat utolsó előtti helyén állnak, és már most biztosra vehető, hogy a következő bajnoki idényben alacsonyabb rangfokozatból indulnak. A Napredak az előttünk álló hétvégén, vasárnap az újsóvéi (Ravno Selo) Miletić csapatát fogadja.

P. L.