Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Három győzelem, egy döntetlen

 

Három győzelem és egy döntetlen a szenttamási labdarúgó csapatok elmúlt hétvégi mérlege. Valóságos gólözön volt a rajcsúri pályán, ahol a Mladost-Radost focistái szabályosan teletömték az ellenfél hálóját, de győzött a nádaljai Napredak és a turiai Mladost együttese is. A Kiserdőből viszont az adorjáni focisták elvitték az egyik bajnoki pontot.

A 26. forduló mérkőzéseit játszották az elmúlt hétvégén a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában. A szenttamási Srbobran labdarúgói szombaton a kiserdei pályán az adorjáni Tisa csapatát fogadták,  a mérkőzés 2:2 arányú döntetlennel végződött. A szenttamási labdarúgók számára ennek  a mérkőzésnek nem volt nagy tétje, ennek ellenére elég erős volt a hajrá, főleg a második félidőben. Az adorjáni csapatnak az egy pont azt jelenti, hogy egy hellyel feljebb került a táblázaton, míg a szenttamási kék-fehérek 42 ponttal továbbra is a negyedik helyen állnak. A következő fordulóban, szerdán, a Srbobran együttese a zombori Radnički vendége lesz.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgó csapata vasárnap, hazai pályán a táblázat harmadik helyén álló dunagálosi (Gložan) Budućnost együttesét fogadta. A Mladost kiváló játékkal rukkolt elő, ami meglepte az egyébként is erős dunagálosi labdarúgó csapatot. A végeredmény 3:1 lett a Mladost javára. A turiai csapat góljait Filipović, Adamović és Vasić lőtte. A Mladost a következő fordulóban (holnap) a magyarkanizsai Potisje vendége lesz.

Nagy fölénnyel nyert vasárnap a Szabadkai Ligában játszó nádaljai Napredak labdarúgó csapata, aki hazai pályán a táblázat utolsó helyén álló szanádi Jadran együttesét fogadta. A 90 percnyi játék után az eredmény 5:1 lett a Napredak javára. A nádaljai piros-fehérek jelenleg 47 bajnoki ponttal a táblázat 7. helyén állnak, ugyanannyi pontjuk van, mint  a kiskéri Sutjeskának. A nádaljai csapat vasárnap 17 órától, hazai pályán, a bajmoki Radnički 1905  labdarúgóit fogadja. Egy esetleges győzelem esetén a csapat két hellyel is feljebb kerülhet a tabellán.

A BácstopolyaKishegyesVerbászÓbecseSzenttamás Községközi Ligában szereplő Mladost-Radost labdarúgói a vasárnap játszott 15. forduló keretében a pobedai Pobeda labdarúgóit fogadták, és fölényes, 8:1 arányú győzelmet arattak. A rajcsúri közönség mindvégig kiállt kedvenc csapata mellett, a szurkolótábor folyamatos biztatása pedig meghozta a várva várt eredményt. A Mladost-Radost ezzel a győzelemmel két hellyel feljebb került a táblázaton, és 26 ponttal jelenleg a 4. helyen áll. Az előttünk álló hétvégén a vásártéri csapat Andrásmezőre (Tomislavci) utazik, ahol a település nevét viselő csapattal mérkőzik meg a bajnoki pontokért.

P. L.