Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Két győzelem, egy döntetlen és egy vereség

 

Idegenben arattak fölényes győzelmet a Srbobran és a Mladost-Radost labdarúgói,

a turiai Mladost hazai pályán döntetlent játszott, a nádaljai Napredak pedig kikapott.

A község labdarúgó csapatai az őszi idény második felében az elmúlt hétvégén játszott mérkőzéseken a vártnál jobb eredményeket értek el. A 14. forduló két kellemes meglepetést is hozott, és a nádaljai csapatot kivéve javított a már meglévő pozíciókon a tabellán.

A szenttamási Srbobran labdarúgói a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában, vasárnap, Pacséron, a Bačka ellen léptek pályára, és kiváló játékkal 3:0 arányban győztek. A pacséri csapat ebben az idényben igen gyenge teljesítményt nyújt, és a védők közül senki sem tudta megállítani az egyébként nagyon jól játszó szenttamásiakat. Fontos megemlíteni, hogy a Srbobran kapusa az elmúlt 14 fordulóban mindössze 3 gólt kapott, a csatárok pedig 20 alkalommal találtak az ellenfél kapujába, ami +17-es gólkülönbséget jelent. A kiserdei csapat most újra megerősítette pozícióját a táblázat második helyén, 31 bajnoki pontja van. A kék-fehérek következő ellefele a szilbereki (Bački Brestovac) BSK csapata lesz. A mérkőzés a kiserdei stadionban szombaton, november 25-én 13 órakor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgó csapata vasárnap hazai pályán a bácspetrőci Mladost labdarúgóit fogadta. A találkozó 90 perc után 0:0-ás döntetlennel végződött, ami a mérkőzésen látott teljesítmény alapján reális eredménynek mondható. A turiai csapat ezen a héten (is) egy hellyel lejjebb csúszott a táblázaton, és jelenleg 19 bajnoki ponttal a 8. A Mladost a következő fordulóban, szombaton a csonoplyai Sloga vendége lesz.

A Szabadkai Ligában játszó nádaljai Napredak labdarúgó csapata az elmúlt hétvégén a bajmoki Radnički 1905 csapatával találkozott. A mérkőzést a vendégek nyerték 3:1 arányban. A Napredak igen gyenge teljesítményt nyújtott a nem túl nagy erőbevetéssel játszó vendégek ellen, amit a Radnički csatárai ügyesen kihasználtak, és hazavitték a három bajnoki pontot. A Napredak jelenleg 14 bajnoki ponttal a táblázat 14. helyére csúszott. A nádaljai labdarúgók a következő fordulóban idegenben a kiskéri (Bačko Dobro Polje) Sutjeska csapatával mérkőznek.

A Bácstopolya‒Kishegyes‒Verbász‒Óbecse‒Szenttamás Községközi Ligában szereplő szenttamási Mladost-Radost labdarúgói vasárnap fölényes, 8:1 arányú vereséget mértek az ómoravicai Sloboda együttesére. A rajcsúri csapat kiválóan játszott, és teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót. A Mladost-Radost eddigi mérlege 6 győzelem és 4 vereség, a csapat pedig 18 bajnoki ponttal jelenleg a táblázat 4. helyén áll. A következő fordulóban a piros-fehérek a Krivaja labdarúgóihoz utaznak.

szenttamas.rs