Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Csak a kiserdei csapat győzött

 

Az 5. forduló mérkőzéseit játszották az elmúlt hétvégén a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában. A szenttamási Srbobran labdarúgói szombaton a bácsordasi (Karavukovo) Polet vendégei voltak, és hazahozták mind a három bajnoki pontot, ugyanis 1:0 arányban győztek. A kiserdei együttes nem teljes erőbevetéssel ugyan, de szépen játszott és megérdemelten győzött a gyengébben focizó házigazdák Ellen. A Srbobran együttese most 11 bajnoki ponttal feljött a táblázat második helyére, az öt fordulóból három találkozón győzött és két döntetlent játszott. A kék-fehérek szombaton, 16 órától, a magyarkanizsai Potisje labdarúgóit fogadják.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgói ugyancsak szombaton, Apatinban, a Mladost APA együttesével találkoztak. A mérkőzést a házigazdák nyerték, 1:0 arányban. A turiai labdarúgó csapat jelenleg a táblázat 8. helyén áll, 7 ponttal. A következő fordulóban a Mladost hazai pályán a dunagálosi (Gložan) Budućnost labdarúgóit fogadja. A találkozó 16 órakor kezdődik.

Hazai pályán kapott ki a Szabadkai Ligában játszó nádaljai Napredak labdarúgó csapata vasárnap. A táblázat 5. helyén álló nádaljai csapat a törökkanizsai Obilić labdarúgóit fogadta, és 3:2 arányban veszített. Egy fordulatokkal teli, nagyiramú mérkőzést láthatott a közönség, amelyben a vendégek bizonyultak jobbnak. A Napredak most egy helyet csúszott lefelé, és 7 bajnoki ponttal a 6. A következő fordulóban a nádaljai focisták Zentán vendégszerepelnek, ahol vasárnap 15 óra 30 perctől a város nevét viselő csapattal mérkőznek.

A Bácstopolya‒Kishegyes‒Verbász‒Óbecse‒Szenttamás Községközi Ligában szereplő szenttamási Mladost-Radost labdarúgói az elmúlt hétvégén Bácsföldváron a Vojvodina együttesével mérkőztek, és 2:0 arányú vereséget szenvedtek. A rajcsúri csapat a következő fordulóban, vasárnap, a torzsai (Savino Selo) Budućnost csapatát fogadja. A találkozó a vásártéri pályán 16 órakor kezdődik, a piros-fehér gárda pedig számít a szurkolók támogatására.

szenttamas.rs .