Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Felemás eredménnyel szerepeltek községünk labdarúgói

 

Újra fölényesen nyert a Srbobran, kikapott viszont a turiai Mladost és a nádaljai Napredak. A Mladost-Radost együttese ebben a fordulóban szabad volt

 

A szenttamási Srbobran labdarúgó csapata a 2017/2018-as bajnoki idény 24. fordulójában újra gólzáporral tudott nyerni, ugyanis szombaton a kiserdei pályán 5:0 arányban győzte le a zombori Radnički együttesét. A szenttamásiak góljait Đorović(2), Grabež (2) és Ćovin lőtte. A kék-fehérek a szerdai Tavankut elleni vereséget követően újra magabiztosan játszottak, az újabb győzelem pedig azt jelenti, hogy megtartották a táblázat első helyét. A következő fordulóban, május 6-án, a Srbobran csapata a második helyen álló adorjáni Tisza együttesénél vendégszerepel. A rangadó mérkőzés 16 óra 30 perckor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgói számára rosszul végződött a hétvégi forduló, ugyanis a csapat hazai pályán a hódsági Tekstilac együttesétől 2:1 arányú vereséget szenvedett. A Mladost immár sereghajtó a táblázaton, a csapat a 2017/2018-as bajnoki idényben mindössze 5 alkalommal tudott nyerni, 5 döntetlent és 12 vereséget tud maga mögött. Igaz, az idény végéig van ugyan még néhány forduló, és elkerülhető a biztos kiesés, azonban nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a turiai gárda mindegyik találkozón győzni fog. Május 6-án a Mladost a Tavankut vendége lesz.

A Szabadkai Ligában játszó nádaljai Napredak labdarúgó csapata a 24. fordulóban a bácsfeketehegyi Jadran csapatához utazott, és 3:0 arányban kikapott. A Napredaknak az elmúlt heti győzelem után nagy szüksége lett volna az újabb bajnoki pontokra, azonban nem jött össze a dolog, így a csapat 18 bajnoki ponttal továbbra is a táblázat utolsó előtti helyén áll. Hogy lesz-e ereje a gárdának feljebb kapaszkodni, és elkerülni a biztos kiesést ebből a rangfokozatból, egyelőre nem tudni. A következő fordulóban a nádaljai focisták ellenfele a Bajsa csapata lesz.

A Bácstopolya‒Kishegyes‒Verbász‒Óbecse‒Szenttamás Községközi Ligában szereplő szenttamási Mladost-Radost labdarúgó csapata az elmúlt hétvégén szabad volt. A rajcsúri piros-fehérek 14 forduló után 7 győzelemmel, 1 döntetlen és 6 elveszített találkozóval a táblázat 5. helyén állnak, 22 bajnoki pontot gyűjtöttek. A következő fordulóban a Mladost-Radost a Pobeda együttesével mérkőzik.

szenttamas.rs