Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Elsők a Srbobran labdarúgói

 

Újabb győzelmet aratott a szenttamási Srbobran labdarúgó csapata a 2017/2018-as bajnoki idényben. Ezúttal idegenben a Zadrugar csapatát verte 3:0 arányban, és a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában átvette a vezetést.

 

A szenttamási Srbobran labdarúgói a tavaszi idény második fordulójában, vasárnap a militicsi (Srpski Miletić) Zadrugar csapatához utaztak. A kiserdei csapat ezúttal is magabiztos játékkal rukkolt elő, és háromszor talált a hazaiak kapujába. A Srbobran tehát újabb három pontot hozott haza, ami elegendő volt arra, hogy 37 bajnoki ponttal átvegye a vezetést a táblázaton. Emlékeztetőül elmondjuk, hogy a tavaszi idény kezdetén, a 17. fordulóban a kékek a turiai Mladost együttesével községi rangadót játszottak, és 2:0 arányban győztek. A következő fordulóban, március 24-én csapatunk a Mladost APA labdarúgóit fogadja. A mérkőzés a kiserdei pályán 15 órakor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgó csapata vasárnap hazai pályán a szilbereki (Bački Brestovac) BSK együttesét fogadta. A mérkőzés 90 percnyi játék után 2:1 arányú hazai győzelemmel ért véget. A Mladostnak most 19 pontja van, és a táblázat 10. helyén áll. A következő fordulóban a turiai gárda a pacséri Bačka vendége lesz.

A Szabadkai Ligában játszó nádaljai Napredak labdarúgó csapata az elmúlt hétvégén hazai pályán a njegoševói Proleter együttesét fogadta, és 1:0 arányban kikapott. A Napredak így egy hellyel lejjebb csúszott a tabellán, és mindössze 14 ponttal az alsóházban tanyázik (14.). Ahhoz, hogy elkerüljék a biztos kiesést ebből a rangfokozatból, a nádaljai labdarúgóknak szombaton idegenben győzniük kellene az Ravno Selo-i Proleter ellen. Minden más eredmény további bizonytalanságot hoz a csapat számára.

A Bácstopolya‒Kishegyes‒Verbász‒Óbecse‒Szenttamás Községközi Ligában szereplő szenttamási Mladost-Radost labdarúgói számára a tavaszi bajnokság április 1-jén kezdődik. A rajcsúri piros-fehérek barátságos labdarúgó mérkőzés keretében, vasárnap, március 18-án 5:2 arányban legyőzték a Tomislavci labdarúgóit. A Mladost-Radost góljait Živkov Dejan (2), Popović Nikola (2) és Hodonicki Ervin (1) lőtte.

 

szenttamas.rs