Sport foci

Szenttamas.rs

Megvan a negyedik győzelem is

 

Vajdasági Labdarúgó Liga - Bácskai csoport, 2014. szeptember 6., Szenttamás, kiserdei pálya, 150 néző, FK Srbobran – FK Borac (Bački Gračac) 2:0, (1:0)

 

A Vajdasági Labdarúgó Liga bácskai csoporjában szereplő Srbobran együttese a 2014-2015-ös  bajnoki idény negyedik fordulójának keretében, szombaton, a kisedei pályán a szentfülöpi (Bački Gračac) Borac labdarúgóit fogadta. Az első félidőben a hazaiak nagy térfölényben játszottak és többet birtokolták a labdát, viszont az első komolyabb támadásra csak a 26. percben került sor, amikor Đukanović Srđan mintegy 16 méterről bombázott kapura, a lövés azonban elhúzott a felső léc fölött. Ez a helyzet két perc múlva megismétlődött, Srdanov Miladin beadása után Đukanović ismét fölé lőtt. Onnantól  az első félidő végéig több jó helyzetet is teremtettek a hazaiak. Ilić Nikola erős lapos lövése csak néhány centiméterrel ment el a bal kapufa mellett. A 37. percben ugyanez a játékos az ötméteres vonalról fejelt a bal sarok felé, azonban pontatlanul. A 44. percben viszont Radojica Jovanović mintegy 10 méterről célozta meg a bal hosszú sarkot, a vendégek kapusa nem érte el a labdát, és így megszületett a Srbobran első gólja. A második félidőben érezhetően felélénkült a játék, a vendégeknek is volt néhány gólhelyzetük. Az 59. percben Sekulić Marko beadását Đukanović ismét a bal kapufa mellé fejelte a játékszert, két perccel később pedig Srdanov Miladin fejelt fölé. A 65. percben a Borac labdarúgóinak egy 18 méteres szabadrúgásból esélyük volt az egyenlítésre, azonban Žegarac Nikola bombalövését a hazaiak kapusának sikerül kivédeni. Ezt követően egyik és a  másik oldalon is több helyzet adódott. A vendégek utolsó nagy helyzete a 88. percben volt, amikor Agbaba lapos lövését hárította szögletre a Srbobran kapusa. Már mindenki a mérkőzés végét jelző hármas sípszót várta, amikor egy gyors támadásból Kosović megszerezte a szenttamásiak második gólját, így a Srbobran együttese 2:0 arányban megnyerte a találkozót.

A Borac edzője, Ignjatović Saša a mérkőzés után hírportálunknak elmondta, hogy nagyon nehéz mérkőzések vannak a csapata mögött, és bármennyire is igyekeztek, nem sikerült bevenniük a szenttamásiak hálóját: - A második félidőben volt néhány kitűnő helyzetünk, melyeket nem sikerült realizálni, és elvinni legalább az egyik pontot Szenttamásról. Úgy érzem, a hazai csapatt jobb volt, és megérdemelten nyerte meg a találkozót. A követlező fordulóban odahaza fogadjuk a Tisa együttesét, és bízom benne, hogy ellenük sikerül pontokat szerezniünk, hogy felkerüljünk a táblázat közepére – mondta a vendégcsapat edzője.

Labdarúgás szeptember 6.

A kérdésre, hogy mit jelent a Srbobran labdarúgó csapat számára a bajnokság kitűnő kezdete, hiszen négy mérkőzésből négy győzelmet könyveltek el, Knežević Miroslav edző elmondta, hogy túl korai még az öröm, hiszen a bajnokság nemrégen kezdődött, és még sokat kell küzdeniük az idény végéig:- A mai napon is bizonyította a csapat, hogy jól felkészültünk az idényre, de mindez a nehéz és küzdelmes előkészületek eredménye. Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, szerintem ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy jól focizzunk. A mai mérkőzésről tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen sárgalapok miatt három kulcsfontosságú játékosunk is a kispadon maradt. Az első félidőben kitűnően játszottunk, szinte végig a kezünkben volt  a mérkőzés irányítása, és gólt is adtunk. A folytatásban azonban voltak hibák, és ezeket még külön megtárgyaljuk a játékosokkal. A kérdésre, hogyan tekint a bajnokság rangfokozatainak átalakítására, Knežević elmondta, külön odafigyelnek mindenre, hiszen sok az új csapat, amelyek játékát nem ismerik, illetve nem játszottak még velük: - Számomra azonban a mi  csapatunk a legfontosabb, és az, hogy bízzunk önmagunkban. A klubon belül és a vezetőségben is magas szintű a fegyelem az edzéseken való részvételtől egészen a mérkőzésekig, és ezzel nagyon meg vagyok elégedve – mondta a Srbobran edzője.

 

Paraczky László