Sporthorgászat

Szenttamas.rs

 

75 kg halat fogtak az első versenyen

 

Idénynyitó horgászversenyt szervezett a szenttamási Saran Sporthorgász Egyesület vasárnap, 2017. március 19-én a DunaTiszaDuna-csatornán, a Nagyhídnál.  István Károly elnökségi tag, horgászbíró ezzel kapcsolatban portálunknak elmondta, a már hagyományos idénynyitó versenyre ezúttal 30 horgász nevezett be, akik Mitrovicáról, Óbecséről, Péterrévéről, Zentáról, Újvidékről és más helyekről érkeztek. A horgászokat a szervezők reggelivel várták, a verseny pedig három szektorban 9 óra 15 perckor kezdődött és 13 óra 15 percig, azaz négy órán át tartott. A kifogott hal mérését követően a következő eredmények születtek:

Az első szektor győztese Zornjan Janko lett (5630 gr), a második Ružičić Jovan (4165 gr), a harmadik pedig Aleksa Árpád (3585 gr).

A második szektorban a legtöbb halat Deák Endre fogta (4235 gr), a második Hanák Attila lett (2125 gr), a harmadik pedig Franc Tomas (2065 gr).

A harmadik szektorban a legjobb Fullajtár Szilvi lett (6400 gr), a második helyre Anđušić Duško került (5835 gr), a harmadik pedig Knežević Ljubomir lett (5650 gr).

A versenyzők az igen kellemetlen, esős és hűvös időben összesen 75,7 kg halat fogtak, amelyet a mérés után visszaengedtek a csatornába.

István Károly elmondta még, hogy a Šaran Sporthorgász Egyesület szervezésében 2017. április 1-jén (szombat) immár harmadízben kerül megrendezésre az Udicom protiv droge - Horoggal a kábítószer ellen elnevezésű horgászverseny. A versenyre községünk mind a négy általános iskolájából várják a diákok jelentkezését.

Pecások 2017. március 18.

 

P. L. (Fotó: I. K.)