Sporthírek kézilabda

Szenttamas.rs

 

Magabiztos játékkal nyertek a szenttamási kézilabdázók

A III. Észak–Nyugat Kézilabda Liga 3. fordulójának keretében október 19-én a szenttamási Srbobran Kézilabda Klub magabiztos játékkal 36:23 arányban legyőzte a Putinci csapatát. A szenttamásiaknak ez volt a harmadik győzelműk az őszi idényben, és szinte már most biztosra vehető, hogy a csapat a táblázat élvonalát célozta meg.

A kiváló, akciókban és ellentámadásokban remek találkozót mintegy száz néző szurkolta végig, a felfiatalított szenttamási csapat pedig újra jól bizonyított. A mérkőzés legjobb játékosa Miloš Šijačić, legredményesebb góllövője pedig Miloš Vraneš lett nyolc találattal.

A mérkőzést követően a Srbobran edzője, Vuk Milojičić elmondta, elégedett a látottakkal, hiszen amikor a Putinci csapatáról van szó, általában van ok az aggodalomra. Ezúttal nem így történt: − Nem arról van szó, hogy nem kell tovább javítani a csapat játékán. Éppen ellenkezőleg. Nagyon jól felkészültünk a találkozóra, górcső alá vettük az ellenfél eddigi játékát, a fiúk pedig betartották az utasításokat. Csak így lehet egy kemény ellenfelet legyőzni – mutatott rá az edző. Hozzátette, három igen nehéz mérkőzés vár a szenttamási csapatra, amelyek egyúttal eldönthetik akár az egész őszi bajnoki idényt is. Az első „akadályon” már túl vannak, a következő ellenfél az újvidéki Radnički csapata lesz. Ezen a találkozón is számítanak a szurkolók támogatására.





 

P.L. (Fotó: A. Š.)