sport

Szenttamas.rs

 

Ősztől a II. ligában játszanak a szenttamási Akademik kosarazói 

A vasárnapi, mindvégig bizonytalan és szinte drámai kimenetelű mérkőzésen a szenttamási Akademik kosarazói az I. Szerb Férfi Kosárlabda Liga északi csoportjában 87:83 arányban legyőzték az apatini Dunav 2014 csapatát, és megtartották az első helyet a tabellán, ami egyúttal a magasabb rangfokzatba jutást is jelenti.

A szenttamási városi sportcsarnokban emberemlékezet óta nem volt ilyen forró sporthangulat, mint vasárnap este, amikor a táblázaton első helyen álló Akademik kosárlabda csapata  a második helyen álló apatini Dunav 2014 kosarazóit fogadta. A hazai szurkolótábor az utolsó helyig megtelt lelátókon hangos síp és dobszó kíséretében megállás nélkül biztatta kedvenceit, akik végül igazi bajnokhoz illő módon kerültek a legjobbak közé.

A mérkőzést a szenttamási csapat kezdte jobban, és az első negyed végére 10 pontos különbségre tett szert. A folytatásban azonban a vendégek már sokkal jobban összpontosítottak, és az erős védelem, valamit a gyors ellentámadások következtében a második rész végére öt pontosra faragták a hazai csapat előnyét. A „hosszú szünet” után továbbra is fej-fej mellett haladt a két csapat, egészen a harmadik rész közepéig, amikor 61:61-es állásnál a vendégek csapatkapitánya elhibázta a büntető dobásokat. Innentől a Dunav kosarazói már nem tudták beérni az amúgy kis előnnyel vezető, de nagy lelkesedéssel és önfeláldozóan játszó hazai csapatot. A mérkőzés végére a vendégeknek ismét sikerült büntetőhöz jutni, azonban nem használták ki a lehetőséget, a szenttamásiak pedig betartva Joco Andrić edző utasításait, a kiváló védekezésnek köszönhetően megőrizték a minimális előnyt, ami meghozta számukra a bajnoki címet.

Akademik (Szenttamás) – Dunav 2014 (Apatin) 87:83 (25:15, 24:30, 16:19, 22:19)

Az Akademik az őszi idénytől tehát a II. Szerb Ligában versenyez.

A mérkőzés után igazi népünnepély kezdődött a csarnokban, a hangulatot az óriási serleg és a pezsgő mellett a rézfúvósok fokozták.

A 2016/2017-es bajnoki idényben játszott 26 mérkőzésből az Akademik kosarazói csak kettőt veszítettek, így a klub fennállása óta a legnagyobb sikert könyvelhette el, ez pedig a magasabb rangfokzatba, a II. ligába való jutás. Őszre tehát olyan minőséges csapatokat láthat majd a szenttamási közönség, mit az újvidéki Vojvodina, a nagybecskereki Proleter-Naftagas, a kragujevaci Radnički...

Az Akademik csapata

 szenttamas.rs (Fotó: A. Š.)