Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Idegenben veszített a Srbobran labdarúgó csapata

 

Egy igen nehéznek ígérkező mérkőzésből végül sovány vereséggel került ki a Srbobran labdarúgó csapata. A turiai Mladost hazai pályán megtömte az ellenfél kapuját, és a nádaljai Napredak is beseperte a három bajnoki pontot

 

A Vajdasági liga északi csoportjában szereplő szenttamási csapat szombaton Apatinban vendégszerepelt, ahol a Mladost APA csapatával mérkőzött. Annak ellenére, hogy az apatini csapat kiválóan kezdte az őszi bajnoki idényt, a Srbobran igen kemény ellenfélnek bizonyult, és csupán egy alkalommal sikerült bevenni a kék-fehérek hálóját. A kiserdei gárda hősiesen küzdött, több jó helyzetet is teremtettek, a csatároknak azonban egyszer sem sikerült betalálni. A szenttamási csapatnak a folytatásban igencsak meg kell kapaszkodni, mert az eddig lejátszott hét fordulóból csupán egy győzelmet szereztek, két alkalommal döntetlent játszottak és négy mérkőzést elveszítettek. A Srbobran szombaton, szeptember 26-án a hódsági Tekstilac csapatát látja vendégül. A találkozó a kiserdei pályán 15 óra 30 perckor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgói szombaton hazai pályán a liga alsóházában tanyázó bácstóvárosi (Tovariševo) Vojvodina csapatát fogadták. A mérkőzésen a vendégek szinte szóhoz sem jutottak, a turiai csatárok pedig összesen hét alkalommal voltak eredményesek, a végeredmény 7:1 lett a Mladost javára. A turiai csapat így öt győzelemmel és két vereséggel jelenleg a táblázat 5. helyén áll. A következő fordulóban, szeptember 26-án a turiai labdarúgók idegenben a Vrbas csapatával játszanak.

A Szabadkai Ligában játszó nádaljai Napredak labdarúgó csapata vasárnap hazai pályán 2:0 arányban győzött a bajmoki Radnički 1905 csapata ellen. A nádaljai csapat kiválóan, és magabiztosan játszott, több jó helyzetet teremtett, így a várakozásoknak megfelelő eredmény született. A bajnokság hatodik fordulója után a Napredak a táblázat 5. helyén áll, a csapat mérlege négy győzelem, és egy-egy döntetlen illetve elveszített találkozó. A nádaljai labdarúgók következő ellenfele a kishegyesi Egység csapata lesz. A mérkőzés szombaton 15 óra 30 perckor kezdődik.

 

P. L.

szenttamas.rs