Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Labdarúgás: Két győzelem, két döntetlen

Felemás eredménnyel szerepeltek Szenttamás község labdarúgó csapatai az elmúlt hétvégén. Győzött a turiai Mlados és a rajcsúri Mladost-Radost, a Srbobran és a nádaljai Napredak csapata pedig idegenben egy-egy pontot szerzett.

 

Sikerült hazahozni az egyik bajnoki pontot a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában szereplő szenttamási Srbobran labdarúgó csapatának. A kiserdei kék-fehérek az elmúlt hétvégén a pacséri Bačka labdarúgó csapatával 1:1-es döntletlent játszottak, így megosztották a pontokat. A szenttamási csapat továbbra is kedvezőtlen helyzetben van, hiszen 13 lejátszott mérkőzésből mindössze 10 bajnoki pontot gyűjtött, emiatt a táblázat alsóházában foglal helyet. A Srbobran a következő fordulóban a szépligeti (Gajdobra) Hercegovac csapatát fogadja. A mérkőzés a kiserdei stadionban november 7-én (szombat) 13 órakor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban szereplő turiai Mladost labdarúgó csapata szombaton a dunacsébi (Čelarevo) ČSK Pivara labdarúgóit fogadta. A mérkőzést 2:0 arányban a hazai csapat nyerte. A mindig kemény ellenfélnek bizonyuló dunacsébi labdarúgók ezúttal gyengébben szerepeltek, a Mladost csapata viszont az első perctől kezdve magabiztosan, és támadó játékot játszott. A turiai csapat továbbra is a táblázat harmadik helyén áll, és mindössze egy pont választja el az éllovas bácsföldvári Vojvodina csapatától. A következő fordulóban a Mladost focistái a Tavankut vendégei lesznek.

A Szabadkai Ligában játszó nádaljai Napredak labdarúgó csapata az elmúlt hétvégén idegenben lépett pályára, és a kiskéri (Bačko Dobro Polje) Sutjeska labdarúgóival 2:2-es döntetlent játszott. Mindannak ellenére, hogy a Sutjeska csapata sereghajtó a táblázaton, igen kemény ellenfélnek bizonyult, és a pontosztás teljesen igazságos. A Napredak 12 fordulót követően 23 bajnoki ponttal a táblázat 4. helyén áll, a csapat eddigi mérlege 7 győzelem, 2 döntetlen és 3 elveszített találkozó. A következő fordulóban a nádaljai labdarúgók a zentai Senta együttesét fogadják. A találkozó szombaton 13 órakor kezdődik.

A Bácstopolya‒Kishegyes‒Verbász‒Óbecse‒Szenttamás Községközi Ligában szereplő Mladost-Radost labdarúgó csapata újabb győzelmet tud maga mögött, ugyanis szombaton hazai pályán a zentagunarasi Slavija együttesét fogadta, és 4:3 arányban megnyerte a találkozót. A győzelmet követően a táblázat élén álló piros-fehér csapatnak 18 bajnoki pontja van, ami kettővel több, mint a második helyen álló radičevići Mladost csapatáé. A rajcsúri labdarúgó csapat a következő fordulóban szabad lesz.

 

Paraczky László

szenttamas.rs