Sport női röplabda

Szenttamas.rs

 

Megkezdték az előkészületeket az Elan Wolley röplabdázói

A szenttamási Elan Wolley női röplabdaklub első csapata hat nappal ezelőtt kezdte, és naponta tart erőnléti felkészüléseket és edzéseket az előttünk álló idényre. A csapat az elmúlt idényben várakozáson felül teljesített, aminek köszönhetően a szenttamási lányok bejutottak az I. Vajdasági Röplabda Ligába. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a 2015/2016-os idény sok utazást és nehéz mérkőzést hoz majd az Elan Wolley csapatának. A lányok a szenttamási sportcsarnokban Dragan Jojkić és Nenad Milović edzők segítségével készülnek.

A klub elnöke, Boško Popović, aki munkatársaival és az edzőkkel folyamatosan ott van az előkészületeken, hírportálunknak elmondta, a klubban mindannyian elégedettek az elmúlt idény sikeres szereplésével.

Nagyon büszkék vagyunk a lányokra, hogy bejutottak az első ligába, és úgy érzem, megérte a fáradtságot. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez nem a csapat legjobb teljesítménye, hiszen abban az átlagéletkor mindössze 16 év, és már most biztos vagyok benne, hogy az igazi sikerek csak ezek után jönnek – emelte ki a klub elnöke, aki sokat tett azért, hogy a fiatalok körében mind jobban népszerűsítse a röplabdát.

A sportág népszerűsítése a célja annak a mini röplabdatornának is, amelyet a 815 éves lányok számára szeptember 12-én, a teljesen felújított Köztársaság téren rendeznek meg. Az esemény, amelyre már 15 vajdasági helyiségből jelezték részvételüket a röplabdaegyesületek, szimbolikusan a Köztársaság tér megnyitását is jelenti majd.

A szervezők várják a szurkolók és sportkedvelő jelentkezését, és mindenkit arra biztatnak, részvételükkel támogassák a rendezvényt és a gyerekeket.

Női röplabda kép 1.

Női röplabda kép 1.

 

P. L.