Sport

Szenttamas.rs

 

Értékes győzelem Óbecsén

Az I. Vajdasági Női Röplabda Liga északi csoportjában szereplő szenttamási Elan Wolley Női Röplabda Klub a 2015/2016-os bajnoki idény 18. fordulójában Óbecsén a 3: 2  arányban legyőzte a házigazda ŽOK Bečej együttesét. A szenttamási lányok most 7 győzelemmel és 11 vereséggel, 22 bajnoki ponttal a táblázat 6. helyén állnak.

A bajnoki mérkőzésre az Elan Wolley két legjobb játékosa, Kuszli Dorina és Šneberger Maria Magdalena nélkül utazott el, ami az első két játszmában nagyon érezhető volt, és a nagyobb tapasztalattal rendelkező házigazdák 2:0-ra elhúztak. Az edző ekkor pályára küldte a sérülés miatt huzamosabb ideje nem játszó Milović Katarinát, aki kiváló adogatásával és néhány taktikai leütéssel újra játékba hozta a szenttamási együttest, és csapatunk 2:2-re egyenlített. A mindent eldöntő ötödik játszma alatt a győzni akarás szelleme mindkét csapatnál felerősödött, az utolsó pillanatig húzódó bizonytalanság végére pedig az Elan Wolley csapata tett pontot, és 15:13 arányban megnyerte a játszmát. Az óbecsei találkozó végeredménye 3:2 ( 22:25; 8:25; 25:21; 25:23, 15:13 ) lett a szenttamási csapat javára.

A megérdemelt bajnoki pontokat a Jojkić Tijana, Pavkov Tamara, Milović Kristina, Stojanović Jovana, Ivanović Smiljana, Gavrilov Anja, Jojkić Tatjana, Milović Katarina, Kiss Noémi, Döme Ivett és Kupreščanin Jovana felállású csapat hozta Szenttamásra.

− Őszintén szólva az idei bajnoki idényben sokkal többet elértünk, mint amire számítottunk, hiszen egy fiatal és eléggé tapasztalatlan csapatta kerültünk be a vajdasági ligába, ahol sokkal tapasztaltabb ellenfelekkel mérkőztünk. Az, hogy csapatunk a táblázat közepén helyezkedik el, már önmagában sikernek számít – nyilatkozta a mérkőzést követően Boško Popović az Elan Wolley elnöke. Mint mondta, a klub vezetősége nagyon is elégedett az eddig elért eredményekkel, hiszen a röplabdázók második csapata a II. Vajdasági Női Röplabda Liga közép-bácskai csoportjában a harmadik helyet szerezte meg, a legfiatalabbak pedig Vajdaság hat legjobb csapata közé kerültek: − Szenttamáson jelen pillanatban több, mint 100 aktív női röplabdázóval dolgozik a klub, és ez az adat már önmagáért beszél. Erősek a sportág gyökerei és reméljük, hogy a jövőben a szurkolótábor hozzájárulásával még jobb helyezéseket és eredményeket mutatnak fel csapataink – tette hozzá a klub elnöke.

szenttamas.rs (Fotó: B. P.)

Képek

Értékes győzelem Óbecsén