Hírek

Szenttamas.rs

Az Elan Volley Női Röplabda Egyesület

 

A szenttamási Elan Volley Női Röplabda Egyesület története nem túl régen, 2011 őszén kezdődött. Egy csoport szülő olyan ötlettel gyűlt össze, hogy alakítani kell egy röplabda klubot, ahol a fiatal lányok kedvükre edzhetnek, később pedig már versenyezhetnek is. Az év december 9-én megtartották az egyesület alakuló ülését, megválasztották a vezetőséget, a klub pedig az Elan Volley nevet vette fel. Másnap Ratomir Pavkov, a turiai Mladost röplabdaklub egykori játékosának személyében kinevezték az ifjúsági, Dragan Jojkić személyében pedig a versenycsapat edzőjét. Megközelítőleg 30 taggal indultak, mára ez a szám már elérte a 70 főt.

2012 okóberében értek meg a feltételek arra, hogy az Elan Volley versenyezni kezdjen. Az első lépések a II. Vajdasági Liga dél-bácskai körzeti csoportjának keretében történtek meg, a mérkőzéseket sokáig a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj iskola tornatermében játszották. A röplabdázó lányok áttörő sikereket 2013-ban értek el, amikor a verseny 18. fodulójában, hazai pályán az addig veretlen újvidéki ŽOK Neoplanta csapatát fogadták, és 3:1 arányban győztek. Így a tavalyi versenyt, sokkal tapasztaltabb csapatok előtt a táblázat kimagasló, 5. helyén fejezték be. Mára már a klub teljesen felerősödött, a lányok sok tapasztalatot  szereztek, és az őszi idényben 6 mérkőzés után a táblázat 2. helyén állnak. A cél mindenki előtt egyértelmű: a magasabb rangfokozatba való jutás.

– Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, elmondhatjuk, hogy nehéz volt, sokszor voltunk hullámvölgyben, kellemetlen helyzetekben. Olyasmi is előfodult, hogy még labdánk sem volt. De nem adtuk fel, és ma már büszkék vagyunk magunkra, hogy kitartottunk. Mint a klub elnöke külön szeretném megköszönni a szülőknek és mindenkinek, aki bármilyen módon támogatta a csapatot az elmúlt időszakban, hogy mellénk álltak, hiszen enélkül nem tudtunk volna fennmaradni – mondja Boško Popović, az Elan Volley első embere. Hozzátette: – Az, hogy a csapatok létszáma már 70 fő felett van, egyúttal arra utal, hogy utánpótlásból nem lesz hiány, és a női röplabda jövője Szenttamáson egyelőre biztosítva van.

Elan volley csapata 2014.

           

Paraczky László