Sportélet

Szenttamas.rs

 

Papp Albert hetedik lett

Szivác központjában szeptember 8-án „Futással a kábítószer ellen“ elnevezéssel 10 kilométeres maratonfutást tartottak. A versenyre az egész ország területéről mintegy 109 futó nevezett be. A férfiak mezőnyében az első Stolić Saša lazareváci versenyző lett, a második Stošić Kristijan Užicéről, a harmadik helyen pedig a „Banat“ Atlétika Klub versenyzője Papić Niksa végzett. A szenttamási Papp Albert aki jelenleg a kúlai „Hajduk Maraton Tim“ csapatának versenyez ezúttal a hetedik lett.
A nők mezőnyében Szerbia egyik legjobb maratonfutója, az apatini Čegar Lukić Marijana szerezte meg az első helyet, másodiknak a belgrádi Barać Danijela ért célba, a harmadik helyen pedig a szintén fővárosi Nina Radić végzett.
Papp Albert következő versenye a topolyai „Skenderović Pál Emléktorna“ lesz, melyet 2013. szeptember 14-én tartanak.


P.L. 2013-09-10