Sport, sakk

Szenttamas.rs
Sakkverseny Szenttamáson

Fennálásának 80. évfordulóját ünnepeli az idén a szenttamási sakk klub. Ebből az alkalomból az egyesület vezetősége a klub helyiségeiben február 25. és március 11. között szervezi meg Szenttamás Nyílt Sakkversenyét. Stevan Srđanov, a sakkozók elnöke hírportálunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a versenyre 28 játékos nevezett be, közülük többen nem tagjai az egyesületnek, és csak azért jelentkeztek, hogy összemérjék tudásukat azokkal, akik ezt az „agysportot“ magasabb szinten űzik.

A verseny

 

            – Célunk tulajdonképpen az, hogy népszerűsítsük a sakkot, és minél több fiatalt bekapcsoljunk az egyesület munkájába. A versenyt 9 fordulós svájci rendszerben bonyolítjuk le, a FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) RAPID versenyekre érvényes szabályai szerint, versenyóra használatával. A fordulók párosítását és az eredmények összegzését a Swiss Master 5.5 nemzetközi számítógépes program alapján végezzük, a játékidő viszont nincs meghatározva, és életkor szerint nincsen kategorizálás – mondta Stevan Srđanov. – A versenyek kedden, csütörtökön és pénteken 18 órától kezdődnek, és még a hét folyamán be lehet nevezni.

A verseny

 

Bezalló Viktor gyerekkora óta sakkozik, az egyesületet a legnehezebb napokban sem hagyta el: – Nem egészen egy hónapja, hogy öt év után visszaköltözhettünk a szenttamási sportcsarnokba, az egyesület régi helyére. Az elmúlt öt évben a csarnok renoválása miatt kénytelenek voltunk különböző módon „feltalálni“ magunkat, és sajnos nem mindig kaptunk megfelelő helyiséget. Sokszor félhomályos, fűtetlen helyiségekben gyakoroltunk, nem volt ritka az sem, hogy még a kabátokat sem tudtuk levetni. Mégis sikerült bennmaradnunk a  Bácskai Ligában. A klub idén ünnepli 80. születésnapját, és nagyon örülök annak, hogy sikerült egy teljesen új helyiséget kaptunk – mondta Viktor.

A verseny

A február 25-én lejátszott I. forduló eredményei: id. Jeličić – ifj. Herbut 1:0, id. Popgligorin-ifj Bašić 1:0, id. Tatić – ifj. Pejčić 1:0, ifj. Filipović – ifj. Pap 1:0, ifj. Kovačević – ifj. Dudašev 1:0, ifj. Stanković – id. Vasić 0:1, ifj. Šeatović M. – id. Simić 0:1, id. Meszáros – ifj. Ostojić 1:0, id. Sekulić – ifj. Živkov 1:0, id. Bezalló – ifj. Ađanski 1:0, id. Vranković –ifj.Bukvić 1:0, id. Rajević – id. Subašić 1:0, ifj. Šeatović N. – ifj. Pucko 1:0, és ifj. Radić – ifj. Andrić 0:1.

 

Paraczky László