Értesítés

Szenttamas.rs

 

Újabb serleget hoztak a fiatal cselgáncsozók

 

A turiai cselgáncsozók kitűnően szerepeltek a két héttel ezelőtt Szenttamáson tartott nemzetközi cselgáncs tornán. Az elmúlt héten Nagybecskereken ugyacsak több érmet szereztek.

A nagybecskereki Kristálycsarnokban rendezett cselgáncs tornáról, amelyen közel 600 fiatal vett részt, a Turia Cselgáncs Klub csapata egy újabb serleget hozott haza. Idén a rumai és szenttamási tornán nyert serlegeket követően ez már a harmadik elismerés, és még csak március van. Az már most biztos, hogy az év hátralévő részében még egy tucatnyi trófea érkezik a turiai csapat székházába. Božana Jovanović, Mirjana Ćelbabin, továbbá a csapat legfiatalabb tagja, Branislava Krnjetin újra kiválóan bizonyítottak, és korcsoportjukban a legtöbb pontot szerezték. A 14 éves korosztály alatti csoportban Nataša Gadžić ezüstöt, Nikola Jovanović és Marko Đorđević pedig bronzérmet nyert.

Az 55 résztvevő csapatból a turiai cselgáncsozók a 10. helyen végeztek, így jogot szereztek a hétvégén Belgrádban sorra kerülő tornára.

 

Fotó: A. B.

szenttamas.rs