Hírek

Szenttamas.rs

 

 

Radivoj Paroški megtekintette a felújítási munkálatokat

 

Szenttamás polgármestere, Radivoj Paroški a községi tanács két tagjának, Radivoj Debeljačkinak és Todor Šimpragának, továbbá a Sport és Üdültetési Központ igazgatójának a kíséretében pénteken megtekintette a szenttamási sportcsarnokban folyó felújítási munkálatokat. (A munkálatokról szóló beszámolót  a hét elején közülte portálunk, és ITT olvashatják.)
A helyszínen elhangzott, a felújítási munkálatok értéke 6 millió dinár körül lesz, az összeg 70 százalékát a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság, a fennmaradt összeget pedig a szenttamási önkormányzat biztosítja. A szenttamási polgármester elégedettségét fejezte ki, hogy a munkálatok jó ütemben haladnak: ‒ Öröm látni, hogy a munkálatok jól haladnak, és hogy a csarnok egy újabb fázisának felújítása egy hónapon belül befejeződik. Augusztus 15-ig várhatólag készen lesz a kisterem, a mosdók, a főberjárat és az öltözők, tehát teljesen más feltételek várják majd ősztől a sportolókat. Nem kevésbé fontos, hogy az épületbe ezentúl a kerekesszékben ülők is minden gond nélkül bejuthatnak, hiszen a főbejárat a legkorszerűbb követelményeknek is megfelel – hansúlyozta a község első embere. Mint mondta, az öltözőket és a mosdókat mintegy 30 évvel ezelőtt újították fel utoljára, és ezt a munkát nem lehetett halogatni tovább.
Radivoj Debeljački, a községi tanács tagja és a KLER iroda vezetője elmondta, a jelenlegi községi hatalom különöző pályázatokon keresztül ezidáig mintegy 80 millió dinárt biztosított a községnek. ‒ Fontos kiemelni, hogy a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság és a tartományi kormány teljes egészében támogatja elképzeléseinket, aminek köszönhetően több projektumot is sikerült realizálni a községben. Ugyancsak fontos, hogy a Helyi Gazdaságfejlesztési Irodának a köztársasági és tartományi kormánnyal sikerült egyeztetnie az elsőbbséget élvező beruházásokat, és sok projektumunkat támogatták – hangsúlyozta a községi tanács tagja.
A községi tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tanácsosa, Todor Šimpraga kiemelte a sportcsarnokban az új világítás jelentőségét, hiszen mint mondta, a korszerű és modern megvilágítással jelentős eszközöket takaríthatnak meg az óriási létesítményben: ‒ A második projektum, amelyet sikerült megvalósítanunk, a csarnokban lévő mosdók és a kisterem teljes felújítása. Ez különösen azért fontos, mert főleg a gyerekek és a fiatalok használják őket. A csarnokban már csak egyetlen felújításra váró rész maradt, amit a szenttamásiak már nagyon várnak, ez pedig a tekepálya. A projektum már ehhez is megvan, a teljes dokumentációt átadtuk a Tartományi Sport és Ifjúsági Titkárságnak, és nagyon reméljük, hogy erre a célra is kapunk eszközöket. Ha mégsem sikerül, akkor a községi költségvetésből fogjuk felújítani a tekepályát – mondta Todor Šimpraga.







Paraczky László