Hírek

Szenttamas.rs

 

Hamarosan újra működik a tekepálya Szenttamáson

A Sport- és Rekreációs Központ az idén tervbe vette a Városi Sportcsarnokhoz tartozó tekepálya teljes felújítását. A munkálatok menetéről érdeklődve a központ igazgatója, Slobodan Subić portálunknak elmondta, azok még az év elején megkezdődtek, azonban miután hozzáfogtak a munkához, akkor derült ki, hogy a több éve használaton kívül lévő pályákat egyúttal lomtárnak is használták: ‒ Legelőször a terem takarítása volt soron, ami időigényes folyamat volt. Ezt követően a munkálatokhoz és a felújításhoz biztosítani kellett az anyagiakat. Szenttamás önkormányzata 2 millió dinárt, a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárságtól pedig 2,5 millió dinárt hagyott jóvá a tekepályára. A harmadik rész a munkafolyamat és a pálya befejezése, ami lassan a végéhez közeledik – mondta az igazgató. Hozzátette, a teljesen új tekepálya átadására a napokban kerül sor.

 

P. L.