Sporthorgászat

Szenttamas.rs

 

Törökbecsére került a vándorserleg

Ezúttal nem a DunaTiszaDuna-csatornán, hanem a Beljanska bara kettes medencéjében kerüt sor szeptember 25-én a Szenttamási Kupa horgászversenyre. Az idei, jubiláris 70. horgászversenyt a csatorna szennyezettsége, továbbá technikai okok miatt sem szervezhették a megszokott helyen, ugyanis jelenleg a Nagyhíd közvetlen közelében folyik a meder iszaptalanítása. A szervezők külön engedélyt kértek és kaptak, hogy a Beljanska bara-i védett övezetben bonyolítsák le az amúgy nagy népszerűségnek örvendő rendezvényt. Mindennek ellenére a gyülekező a „megszokott” helyen, a híd lábánál volt, ahonnan a vidékről érkezett és helyi sporthorgászok együttesen vonultak ki a turiai határban lévő természetparkba. A Begrádból, Moholról, Újvidékről, Topolyáról stb. benevezett csapatokból végül is három szektorban 45 versenyző állt rajthoz, akik három órán át horgásztak. Az eredmények a következőképpen alakultak:

Az első szektor legjobbja Dalibor Holik (2540 gr) lett, a második helyen Kosanić Savo (1980 gr) végzett, a harmadik pedig Igor Bocković (1620 gr). A második szektorban az első helyre Požonji Goran (1850 gr) került, a második Ivković Milan (1760 gr) lett, a harmadik pedig István Franciska (1390 gr) A harmadik szektorban az aranyérmet Joskov Antal (2450 gr) nyerte, a második Petar Zagorcić (2390 gr) lett, a harmadik helyre pedig Ilić Goran (1650gr) került.

A szenttamási vándorserleget ezúttal a törökbecsei Tisza Horgászegyesület vihette haza. István Károly a szenttamási egyesület igazgató bizottságának a tagja elmondta, a versenyt ezúttal kivételesen a Beljanska bara védett övezetben tartották, ahol a gyönyörű idő ellenére is nagyon gyenge volt a fogás. A vidéki horgászok nem igazán ismerik ezt a helyet, és a parton nincs tökéletesen kialakított versenyzóna sem. A kevéske kifogott hal ellenére a verseny sikeresen lezajlott.

Beszélgetőtársunk egyúttal felhívta az általános iskolások figyelmét, hogy szombaton a Šaran Horgászegyesület a Krivaja partján nagyszabású horgászversenyt szervez, ahova minden iskolást szívesen várnak. Versenyzőket, szurkolókat és nézőket is.

Pecasok 2016. szeptember 25. képek

Pecasok 2016. szeptember 25. képek

Pecasok 2016. szeptember 25. képek

Pecasok 2016. szeptember 25. képek

P. L.