Sporthorgászat

Szenttamas.rs

 

Megkezdődött a fiatal sporthorgászok bajnoksága

 

Az öt benevezett közül három csapat fiataljai álltak rajthoz a Bácskai Fiatalok Ligájában sporthorgászatban, amelynek első fordulóját Szenttamáson tartották a DunaTiszaDuna-csatorna partján vasárnap, május 21-én. A gyülekező 8 órakor volt, az ezt követő reggeli után pedig 9-től 12 óráig a junior és a kadett kategóriában összesen 18 fiatal mérte össze tudását és ügyességét. 12 órától a versenybizottság elvégezte a kifogott hal mérését, a halat a mérést követően azonnal visszaengedték a csatornába, majd az eredményhirdetés következett.

A kadett korosztályban a cservenkai Smuđ 1955 csapata győzött, második a szenttamási Šaran Sporthorgász Egyesület csapata, a harmadik helyre pedig a bácsordasi Dunav csapata került.

Ebben a kategóriában az első szektor legjobbja Uroš Holik lett (2630 gr), a második szektorban Mag Attila fogta a legtöbb halat (2210 gr), a harmadikban pedig Mateja Ružičić volt a legjobb (1885 gr).

A junior korosztályban a szenttamási Šaran kis sporthorgászai voltak a legjobbak, második lett a verbász Zlatni Karaš csapata, a harmadik helyre pedig a bácsordasi Dunav versenyzői kerültek.

Ebben a korosztályban a legjobb horgász Fullajtár Martin lett (3230 gr), a második Marko Mitrović (2315 gr) a (2155 gr), a harmadik pedig Balázs Zsaklina (2155 gr).

A legjobb sporthorgászok érmeket kaptak.

A horgászverseny következő fordulójára a jövő szombaton Bácsordason (Karavukovo) kerül sor.

Fiatal horgászok 2017. május

Fiatal horgászok 2017. május

Fiatal horgászok 2017. május

Fiatal horgászok 2017. május

 

P. L.